A második félidőben jöttek a győri gólok, az ETO legyőzte a Honvédot

Szombaton az ETO FC Győr a Budapest Honvédot fogadta felkészülési mérkőzésen.

kép: ETO FC Győr

A meccs első helyzetére 4 percet kellett várni, ekkor Lőrinczy lövését tolta fölé Gyurákovics. A 9. percben Bumba fejjel válaszolt, de ő nem talált kaput. Az első félidő győri lehetőségeket tartalmazott többnyire, de a hazaiak nem tudták eltalálni a kaput, a félidő hajrájában azonban Csilusnak kellett blokkolnia egy kapura tartó labdát, a másik oldalon pedig Medgyes lövését védte Gyurákovics, így 0-0-val ért véget a félidő.

A második játékrész Skvarka távoli lövésével indult, amely kikötött a kispesti kapuban, 4 perccel később Benczenleitner húzta vissza a mezénél fogva Verát, így tizenegyest kapott az ETO. Bumba ezt értékesítette is, így már 2-0 volt a győrieknek. A Honvéd próbálkozott pontrúgásokból és átlövésekkel, a legnagyobb helyzetük a második félidőben Kundrák előtt adódott, de védett Ruisz a középre tartó lövését. A végeredményt a sorcsere után Raska állította be, aki kapásból lőtt a bal alsóba, így az ETO második edzőmeccsét is 3-0 arányban nyerte meg.

ETO FC Győr 3-0 Budapest Honvéd (Skvarka 47', Bumba 51', Raska 64')

ETO FC Győr: Gyurákovics – Vera, Szépe, Keresztes K., Csontos D. – Diarra, Anton, Vingler, Bumba – Skvarka, Lukic. 

60. perctől: Ruisz – Raska, Koncz, Krpic, Vianna, Tóth R., Riquelme, Bánáti, Boschum, Luc, Farkas B.
Vezetőedző: Borbély Balázs

Budapest Honvéd: Gyetván (Tujvel, a szünetben) – Pauljevic (Nagy Z., 69.), Szabó A. (Szabó T., 69.), Pekár (Ene, 64.), Benczenleitner (Kulbachuk) – Sigér (Simon B., 54.), Csilus (Nyitrai, a szünetben), Keresztes (Kocsis G., 69.) – Medgyes (Menyhárt, 69.), Lőrinczy (Polák, 69.), Krajcsovics (Kundrák, 69.)
Vezetőedző: Csertői Aurél