A Kazincbarcika vette el a Szentlőrinc veretlenségét a Merkantil Bank Ligában

Aligha gondolt volna arra bárki is, hogy a 7. forduló rangadóját a Kazincbarcika és a Szentlőrinc játssza majd az NB II-ben. Mindkét együttes minden tiszteletet megérdemel, ugyanis a Szentlőrinc friss feljutóként veretlenül várta a kazincbarcikai kirándulást az első helyről, közvetlenül alattuk pedig a borsodiak álltak a 2. helyen, méghozzá a legtöbb szerzett góllal.

Alig két percet kellett várni az első lehetőségre, Kártik Pintért választotta a jobb oldalon, utóbbi befelé cselezett és lőtt a rövidre, de Gyurján szögletre tolta a labdát. A 6. percben ismét közel járt a Barcika a vezetéshez, Bódi a jobb oldalon ugratta ki Szabó Mátét, aki egyből lőtt a kapu mellé. A 13. percben a bal oldalról veszélyeztetett a Kazincbarcika, de Gyurján védte Demeter átlövését. A 24. percben góllá érett a hazai nyomás: Bódi jobbról adott be, Polgár pedig kapásból lőtt, a kapufáról pedig be is ment a labda (1-0). A gól után felpörgött a Szentlőrinc, előbb Nagy Richárd alakított ki magának egy nagy helyzetet, de mellé lőtt, majd Bőle ívelése után Hajdú kanalazta fölé a labdát.

kép: Kolorcity Kazincbarcika SC

A Kazincbarcika kezdte jobban a második félidőt, rögtön a játékrész elején Bódi tekert messziről kapu mellé, majd az 56. percben büntetőhöz jutott a KBSC, miután Papp lerántotta Lucast a tizenhatoson belül. Bódi Ádám a gólpassz után gólt is jegyezhetett, hiszen a jobb alsóba lőtte tűpontosan a labdát (2-0). Itt gyakorlatilag eldőlt egy mérkőzés, Polgár Kristóf távoli lövésén kívül nagy lehetőség már nem akadt egyik oldalon sem, így a Kazincbarcika tovább folytatta jó formáját és győzelmével 1 pontra megközelítette az éllovas Szentlőrincet.


Kazincbarcika 2-0 Szentlőrinc (Polgár 25', Bódi 57')

Kazincbarcika: Fadgyas – Ternován (Ádám F., 81.), Polgár K., Debreceni Á., Demeter – Lucas (Herjeczki, 81.), Varga J.  – Pintér Á. (Csatári, 65.), Kártik (Ferencsik, 86.), Bódi Á. – Szabó M. (Pethő B., 65.). Vezetőedző: Erős Gábor


Szentlőrinc: Gyurján – Szekszárdi T. (Poór, 59.), Szekszárdi M., Dinnyés, Papp Cs. – Rab, Medgyesi (Hleba, a szünetben) – Bőle (Kiss-Szemám, 70.), Nagy R., Hajdú R. (Heles, 59.) – Tóth-Gábor (Novák Zs., 59.). Vezetőedző: Waltner Róbert

Nézőszám: 1000

Kazincbarcika, Kolorcity Aréna

Vezette: Hanyecz Bence (Vrbovszki Pál, Dobos Dávid)