A Haladás fiatal támadójával erősít a Kazincbarcika

Még májusban bontott szerződést a Haladással a 17 éves Katona István, aki tavasszal a PMFC ellen szerezte első NB II-es gólját.

Pénteken bemutatták új csapatában, az Illés Akadémia neveltje Kazincbarcikán folytatja pályafutását.

kép: Kolorcity Kazincbarcika SC


Váratlanul érkezett a Barcika megkeresése és én nagyon gyorsan döntöttem. Annak ellenére is, hogy nagy a távolság a családom és közöttem, s most vagyok először ilyen messze tőlük. De kellett és  nagyon örülök a változásnak, új arcok, új körülmények, ahol én is új erőre tudok kapni, s ez nagyon fontos. Próbálom a tudásom és a teljesítményem legjavát adni, hozzátenni a csapatjátékhoz, s mivel center vagyok, nyilván szeretném gólokkal is segíteni a Kolorcity Kazincbarcikát. De a legfontosabb, hogy minél többször győzzünk és jó eredményt érjünk el!– nyilatkozta a KBSC honlapjának Katona István.

István érkezése nagyon komoly érték tehetsége és kvalitásai alapján, illetve megfelel a fiatalszabálynak is, aminek külön örülünk. Határozott célunk volt egy olyan tehetség leigazolása, akit fel tudunk építeni, megfelelő szakmai hátteret, játékpercet, felnőtt közeget tudunk neki biztosítani, s kiváló futballistát tudunk belőle nevelni. Ezért is kötöttünk vele három éves szerződést, mert hiszünk a tehetségében és ez a kontraktus kölcsönösen előnyös mindenkinek.-mondta Koszta Péter sportigazgató.

kép: Kolorcity Kazincbarcika SC

KAZINCBARCIKA:

Érkezők: Herjeczki Kristóf (Nyíregyháza), Lucas (Kisvárda), Szujó Attila (ETO), Katona István (Haladás)

Távozók: Papp Milán (Kecskeméti TE), Kotula Máté (Kecskeméti TE), Pinte Patrik (Nyíregyháza), Csilus Tamás (Honvéd)