Zimonyi Dávid mellett Szélpál Norbert is távozott Paksról

A Paksi FC keddi bejelentésében nem csak Zimonyi Dávid, hanem Szélpál Norbert is távozik Paksról.

A 28 éves hátvéd 2020 telén igazolt Békéscsabáról a Paksi FC-hez, ahol összesen 5 évet töltött el és 97 mérkőzésen lépett pályára zöld-fehérben. Szélpál áprilisban szenvedett súlyos sérülést, azóta nem lépett pályára, így a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak.

Fantasztikus öt évet töltöttem Pakson, és hálás vagyok, hogy anno leigazolt és NBI-es lehetőséget biztosított számomra a klub. Bízom benne, hogy amikor egészséges voltam, segíteni tudtam a csapatnak. Sajnos sok sérülés hátráltatott, ez az utolsó pedig most nagyon elhúzódik, és a műtét sem hozott nagy változást. Soha nem felejtem el a kupagyőzelmet és a bajnoki ezüstöt, amit a Pakssal nyertem, nagyon sajnálom, hogy így lett vége. Ezúton is mindent köszönök a klub összes dolgozójának és Haraszti Zsolt ügyvezetőnek, mindenki végig maximálisan korrekt volt velem. Szurkolok a csapatnak, és talán még a focipályán is találkozhatunk a későbbiekben – mondta a paksiak honlapjának Szélpál.