
Február 21. (péntek) 20:00 MTK Budapest-Diósgyőri VTK

Az MTK borzasztó formában 2025-ben, hiszen a Ferencváros elleni 0-0 után mindkét meccsüket elvesztették és legutóbb Kecskeméten kaptak ki 5-0-ra és idén még gólt sem szereztek.
Ellenfelük a szintén ősszel jól teljesítő, de idén még nyeretlen Diósgyőr együttese lesz, amely a héten megvált Vladimir Radenkovic vezetőedzőtől, ideiglenesen pedig Vincze Richárd irányítja ma a miskolciakat.
Valamelyik (vagy mindkettő) nyeretlen széria folytatódni fog a mai napon, a kérdés csak az, hogy melyik csapaté. Az MTK jelenleg 5, míg a Diósgyőr 3 pontra a dobogótól, két éve még a másodosztályban küzdöttek a bajnoki címért.
A Diósgyőr utoljára még 2014-ben nyert az MTK vendégeként, a miskolciaknak azóta nem sikerült három ponttal távozni az MTK otthonából.
Tipp: 1-1
Február 22. (szombat) 14:30 PAFC-Kecskemét

Hornyák Zsolt együttese jelenleg 5 ponttal vezeti a Ferencváros előtt a bajnokságot, ellenfele pedig csalóka, hiszen a sereghajtót fogadja a listavezető, de a Kecskemété a leghosszabb ideje tartó veretlenségi széria, az előző fordulóban pedig 5-0-s győzelmet arattak Gera Zoltánék.
Ennek ellenére a Kecskemét még győzelem esetén is biztosan kiesőhelyen maradna.
A két csapat őszi meccsén 3-0-ra a felcsútiak nyertek, ez volt Gera első meccse a kecskeméti kispadon és a legutóbbi két felcsúti meccsük is 3-0-s végeredményt hozott, igaz egyszer a PAFC, egyszer a KTE örülhetett.
Tipp: 2-0
Február 22. (szombat) 17:00 Paks-Debrecen

A Paks kezd formába lendülni, hiszen 7 ponttal kezdték a tavaszt, legutóbbi két meccsüket pedig egyaránt megnyerték, így a harmadik helyről várják a folytatást.
A DVSC-nek balszerencsésen alakult az előző forduló, hiszen a hosszabbításban kikaptak, míg a ZTE és a Nyíregyháza a hosszabbításban nyert, így ismét kiesőhelyen El Maestro csapata.
A DVSC-nek van miért visszavágnia, ugyanis ősszel 5-0-ra nyert a Paks a Nagyerdei Stadionban. Legutóbbi mérkőzésük Pakson 1-1-es döntetlent hozott, a DVSC viszont négy meccs óta nem tudott nyerni az Atomvárosban.
Tipp: 2-0
Február 22. (szombat) 19:30 Nyíregyháza-Újpest
Tíz év után ismét Nyíregyházára látogat az Újpest.
A Nyíregyháza ugyan rosszul kezdte az évet, de a DVTK elleni siker mindenképp lökést adhat Tímár Krisztiánéknak, akik elkerültek a kiesőhelyekről is.
Az Újpest ezzel szemben gyengélkedik tavasszal, három bajnokiból egy döntetlent értek el, a legutóbbi két meccsüket pedig elvesztették, előbb az ETO 3-0-ra, majd a ZTE 2-1-re győzte le a lila-fehéreket. A gólínség továbbra is tart Újpesten, hiszen eddig csak Mamadou Karamoko tudott betalálni, ő is csak kétszer volt eredményes 2025-ben.
A két csapat őszi meccsén a hajrában Duarte góljával 1-0-ra az Újpest nyert, legutóbbi nyíregyházi mérkőzésük pedig gólgazdag 4-2-es újpesti győzelmet hozott.
Tipp: 1-0
Február 23. (vasárnap) 15:30 ETO FC Győr-Zalaegerszegi TE

2011 után ismét NB I-es mérkőzésen fogadja az ETO FC Győr a Zalaegerszeg együttesét az OTP Bank Ligában. A zöld-fehérek akkor 5-1-es győzelmet arattak, azóta viszont a Ligakupában, az NB II-ben és felkészülési mérkőzésen is vendégül látták a ZTE-t. A zalaiak csak a legutóbbi, 2020-as edzőmeccset tudták megnyerni ezek közül, tétmeccsen 15 éve nem nyertek az ETO Parkban.
Mindkét csapat elégedett lehet eddig a tavaszával, hiszen az ETO a paksi pontszerzés után kiütötte az Újpestet és nyert Fehérváron is, míg a Zalaegerszeg a kecskeméti vereség után összekapta magát és döntetlent játszott a Ferencvárossal, majd hajrábeli gólokkal a Diósgyőrt és az Újpestet is kétvállra fektette.
A kiesőhelyektől a Zalaegerszeg 4, az ETO pedig 6 pontra van jelenleg, de forma alapján az egyik legizgalmasabb mérkőzésnek ígérkezik a két együttes összecsapása a 21. fordulóból. Ősszel Croizet góljával ugyan vezetett a ZTE, de a győriek Bitri és Bumba góljaival fordítottak.
Tipp: 3-3
Február 23. (vasárnap) 18:00 Fehérvár-Ferencváros

A Fehérvár a PAFC-ot legyőzte a tavasz elején, ezzel szívességet is tett a Ferencvárosnak, amely ezzel nem tudott élni. Robbie Keane együttese ugyanis az MTK és a ZTE ellen döntetlent ért el, majd Felcsúton és otthon a Pakstól is kikapott. A négy nyeretlen bajnoki közül pedig csak a ZTE ellen tudtak gólt lőni a zöld-fehérek, akik a héten a Plzen ellen az Európa-ligából is kiestek.
A Fehérvár két vereséget szenvedett el a bajnokságban a tavaszi rajt után, de szerdán Gyirmóton Saponjic duplájával továbbjutottak a Magyar Kupában, így a Ferencvárossal ellentétben győzelemmel hangoltak a vasárnapi bajnokira.
A Ferencváros lemaradása jelenleg 5 pont a listavezető felcsútiakkal szemben, amely akár nyolc pontosra is nőhet, ha Keane együttese nem kapja össze magát.
A két együttes legutóbbi meccsét 2-0-ra nyerte a Ferencváros, Székesfehérváron pedig tavaly márciusban találkoztak legutóbb, akkor ugyanilyen arányú fővárosi győzelem született.
Mindkét csapat hadilábon áll a góllövéssel a tavaszi bajnoki küzdelmek során, a Vidi három meccs alatt egy, míg az FTC négy találkozó alatt két gólt tudott csak szerezni és a legutóbbi 2 bajnokijukon egyaránt gólképtelenek maradtak.
Tipp: 0-0