DVTK – ETO bajnoki mérkőzést is rendeztek múlthét szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 28. fordulójában. Mindkét együttes nyerni tudott a legutóbbi fordulóban, előbbi csapat a Kecskemétet győzte le hazai környezetben, méghozzá hátrányból felállva, míg utóbbi a bajnoki címre is esélyes Puskás Akadémiát verte odahaza két hajrában szerzett góllal. Érdekesség, hogy az ETO legutóbb tavaly decemberben szenvedett vereséget, akkor éppen a Diósgyőr ellen, ám azóta nem találtak legyőzőre Borbély Balázs tanítványai.

fotó: Nemzeti Sport
Akár már az első percben megszerezhette volna a vezetést a miskolci gárda, amikor is Chorbadzhiyski hat méterről fejelte a labdát a keresztlécre. Pár percre rá megbosszulta magát a kimaradt lehetőség: a 8. percben Bumba adott középre az alapvonalról, majd a középen érkező Bánáti Kevin két diósgyőri védőt is megelőzve, hat méterről lőtt a kapuba. (0-1)
A 17. percben Ouro 16-oson kívüli, bal alsó sarokba tartó lövését piszkálta szögletre Simon Barnabás, majd két perccel később már kétgólos volt az ETO előnye: Bánáti cselezte be magát a 16-oson belülre, majd egy kis szerencsével még előtt maradt a labda, végül lövésre vállalkozott, amelyet védett Simon, de a kipattanóra érkezett Bumba, aki öt méterről az üresen maradt kapuba passzolt. A 31 esztendős román támadónak ez volt a 8. gólja a bajnokságban. (0-2)
A folytatásban kezdett éledezni a hazai együttes, előbb csak az oldalhálót taláta telibe Gera Dániel, majd a 30. percben szépített az eredményen a DVTK: Tiéhi adott középre az alapvonalról, majd a középen érkező Gera Dániel kilenc méterről a kapuba fejelte a labdát. (1-2)
Hét percre rá Bánáti játszotta be magát a 16-os területén belülre, majd a bepassza után Bumba közeli helyzetét bravúrral rúgta ki Simon. Két perccel később újra kétgólos volt a győriek előnye: Benbouali tartotta meg remekül a labdát, méghozzá háttal a kapunak, majd a lekészítését követően Vitális Milán lőtt kapura 12-ről, amely nem volt a legjobb kísérlet, de valahogyan bekerült a kapuba. (1-3)
Ezután már eseménytelen volt a félidő hátralévő néhány perce, így végül 3-1-es ETO-vezetéssel mehettek a csapatok a jól megérdemelt pihenőre.

fotó: ETO FC Győr
A második félidő egy-egy lehetőséget hozott mindkét oldalon, előbb az 55. percben Edomwonyi balról adott középre, Acolatse azonban estében, hét méterről a szinte teljesen üresen tátongó kapu mellé lőtt. Két minutummal később Gavric szolgálta ki remekül Bumbát, az ETO támadója pedig éles szögből kapufát lőtt.
A 60. percben is közel járt a negyedik gól megszerzéséhez a Győr, ám Bánáti és Vianna lövéseinél nagyot mentettek a hazaiak, előbb Simon Barnabás védett, majd Bárdos Bence mentett nagyot a gólvonalról. Négy perccel később Simon rossz helyre, pontosan Heitor elé ütötte a labdát, amelyet követően a vendégek védője nem találta a kapuba. A 67. percben megbosszulták magukat a kihagyott győri helyzetek, ekkor ugyanis szépített a DVTK: Acolatse jobbról érkező beadását Edomwonyi fejelte a bal alsóba öt méterről. A 30 esztendős nigériai támadónak ez volt a 7. gólja a bajnokságban. (2-3)
A 71. percben újabb nagy ETO-helyzet maradt ki, ezúttal Bumba ívelését követően Szépe János közeli fejesét védte bravúrral Simon.
A 86. minutumban végleg eldőlt a három pont sorsa: Ouro egy remek cselt követően, kissé éles szögből kilőtte a jobb alsó sarkot. (2-4)
A hátralévő időre még maradt két miskolci lehetőség, előbb Benkő Péter szöglete után Chorbadziyski elé pattant a labda, de a védő közeli kísérletét Petrás bravúrral védte, majd Edomwonyi nem tudta fejjel bevenni a kaput az utolsó percben.
Nem sokkal ezt követően a játékvezető véget vetett az összecsapásnak, amely végül ETO győzelmet hozott, így már 11 mérkőzés óta veretlenek Borbély Balázs legényei.
OTP Bank Liga NB1, 28. forduló
Diósgyőri VTK – ETO FC Győr 2-4 (1-3)
Miskolc, DVTK Aréna, 6198 néző
Vezette: Pintér Csaba (Vígh-Tarsonyi Gergő, Rózsa Dávid)
DVTK: Simon – Gera (Kállai K., 90.), Chorbadziyski, Bárdos, Sanicanin (Szakos, 65.) – Vallejo, Tiehi (Rakonjac, 78.), Holdampf (Klimovich, 65.) – Acolatse, Edomwonyi, Pozeg Vancas (Benkő P., 89.)
Vezetőedző: Valdas Dambrauskas
ETO: Petras – Vianna, Heitor, Krpic, Bíró B. (Szépe, 59.) – Ouro (Beqja, 87.), Vitális – Bánáti (Diarra, 78.), Gavric (Njie, 78.), Bumba – Benbouali (Bitri, 87.)
Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Gera (30. perc), Edomwonyi (67. perc), illetve Bánáti (8. perc), Bumba (19. perc), Vitális (40. perc), Ouro (86. perc)
A DVTK továbbra is a 6. helyen áll a tabellán, míg az újonc ETO feljött a 4. helyre, amely akár európai kupaszereplést is érhet majd a számukra. A következő fordulóban a miskolciak majd az Újpest vendégei lesznek, míg a győriek majd fogadják hazai környezetben a bajnoki címre hajtó Paksot.