Tóth Alex közel állt ahhoz, hogy távozzon a Ferencvárostól: ,,Alex szempontjából sorsdöntő volt a holland AZ Alkmaar elleni mérkőzés”

Az idei szezon egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb felfedezettje az NB1-ben szereplő Ferencváros 19 esztendős középpályása, Tóth Alex. Az ifjú labdarúgó a szezon első felében csak elvétve kapott játéklehetőséget Pascal Jansen vezetőedzőtől és többnyire az NB2-es Soroksárban lépett pályára, ám Robbie Keane érkezésével egy csapásra bekerült a kezdő 11-be, manapság pedig a zöld-fehérek egyik meghatározó játékosa lett.

fotó: Sportfotók

Az elmúlt időszakban elég sok gólból vette ki a részét a fiatal játékos, egész pontosan egy gólt szerzett, valamint kiosztott nyolc gólpasszt is. (minden sorozatot figyelembe véve) Teljesítményére a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is felfigyelt, aki márciusban behívta a nemzeti együttesbe, ahol a Törökország elleni Nemzetek Ligája osztályozó visszavágón pályára is léphetett.

A BePro menedzseriroda tulajdonosa, Papp Bence a napokban beszélt Tóth Alexről az M4 Sportnak adott interjújában.

„Lassan öt éve dolgozom Alexszel, játékosmegfigyelő voltam, és korábban többször is láttam már játszani. Kaptam egy javaslatot az egyik ismerősömtől, és végül összeértek a szálak, leültem a családjával beszélni, majd elkezdődött a közös munka.A kooperációs szerződés értelmében Soroksáron tudott fejlődni, ahol rendszeresen lehetőséget kapott, ez nagyon ideális a Ferencvárosnak a fiatal játékosok szempontjából. Már ősszel is megmutatta, hogy rengeteg lehetőség és kvalitás rejlik benne, az NB2-t rengeteg mutatóban kinőtte, ennek ellenére nem kapott lehetőséget a Fradi akkori vezetőedzőjétől. Pascal Jansen nem játszatta, de érdekes módon a holland edző első és utolsó mérkőzésén is pályára léphetett.”

Az interjúból az is kiderült, hogy az FTC futballistája télen majdnem kölcsönben egy másik első osztályú klubhoz került. Egybehangzó sajtóhírek szerint a Kecskemét szerette volna kölcsönvenni Tóth Alexet.

„Közel álltunk hozzá, hogy Alex egy másik NB1-es csapatnál folytassa karrierjét. Egyeztetések folytak a háttérben, melyben a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás végig partner volt. Gyakorlatilag másfél napon múlott, hogy nem adták kölcsön, de akkor vásárolták ki Jansent a szerződéséből. Ezt követően felhívtam Alexet, hogy mit szeretne, ő pedig azt mondta, bárki is lesz az új vezetőedző, ki fogja vívni a kezdőben a helyét.”

Papp Bence ezt követően dícsérte a Fradi télen kinevezett vezetőedzőjét, Robbie Keanet.

„A legjobb dolog, ami az elmúlt öt-hat évben történt a Ferencváros vezetőedzői körforgásában, az Robbie Keane érkezése. Már most is sokat adott a magyar futballnak azzal, hogy az elején felismerte az Alexben rejlő potenciált, és megadta neki a lehetőséget. Erre készen kell állni, de ő már nyolc hónappal ezelőtt is készen állt, élvezi a bizalmat. Minden nagy dolog apróságokon múlik, ennek vagyunk most a részesei, de ehhez kellett a klub szakmai vezetése is, hogy az új edzőnek azt mondták, próbálja ki a fiatalokat. Alex szempontjából sorsdöntő volt a holland AZ Alkmaar elleni mérkőzés, mely előtt a mester közölte vele, hogy játszani fog. Nem tett rá extra nyomást, csak engedte, hogy kibontakozzon, ez pedig nagyon fontos hozzáadott értéke Robbie Keanenek.”

fotó: Ferencvárosi Torna Club

A játékosügynök még beszélt Tóth Alex jövőjéről is, valamint kiemelte, hogy több mutatóban is a magyar élvonal felett.

„Tapasztalatot kell még szereznie, de a legjobb helyen van. Ez egy nagyon szép karrier kezdete, viszont még a legelején vagyunk, amit nagyon jól kezel, elképesztően erős mentálisan, érdemes rá figyelni.”