Török László együttese a harmadik helyről várja a folytatást, mindössze egy ponttal lemaradva a Kecskeméttől.
Török László: „A közös munka kedden kezdődött el, de a játékosok már korábban edzésbe álltak, hiszen mindenki megkapta az egyénre szabott programot, amit el is végeztek a szabadságuk alatt, így nem a nulláról kezdtük a munkát, megvolt az egymásra építettség. A felkészülés az orvosi vizsgálatokkal párhuzamosan megkezdődött, a héten szombatig leszünk edzésben, napi egy-egy gyakorlásokkal, a kivételt a csütörtök jelenti, amikor két foglalkozást tartunk a keretnek. A jövő héten hétfőn és kedden még hazai környezetben edzünk, szerdán pedig elutazunk Törökországba, ahol három felkészülési mérkőzés is vár ránk. A munka dandárját ott végezzük majd el, hasonló lesz az ütemezés a nyári edzőtáborhoz. Az idő rövid, klasszikus értelemben vett felkészülésről nem beszélhetünk, kint is már az első, Paks elleni bajnoki mérkőzésünket tartjuk szem előtt.”
Forrás: https://kisvardafc.hu/