Saponjic duplázott, búcsúztatta a Gyirmótot a Fehérvár a 16 között

A másodosztályú Gyirmót FC Győr az NB I-es Fehérvárt fogadta a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőinek első mérkőzésén.

Az első lehetőség a fehérváriak előtt adódott, Spandler közel 25 méterről eresztett meg egy bombát a bal felső irányába, melyet Kecskés tolt szögletre. Egy perccel később azonban a kapus sem tudott segíteni a Gyirmóton, egy előrevágott labda Saponjicot találta meg, aki két védővel a nyakán fordult kapura és 9 méterről a kapuba lőtt (0-1). A szerb támadó első gólját szerezte a Fehérvárban. Hasonlóan ezt Simeon Petrov is megtehette volna, a bolgár védőt pénteken jelentették be a fehérváriak, első mérkőzésén pedig közel járt a gólhoz, de Milicevic szabadrúgása után a kapufára fejelt. A 34. percben Katona Mátyás kitűnő labdát kapott és egy az egyben rávezette Kecskésre, de a gyirmóti kapus túljárt a támadó eszén és lábbal védett. Az első félidő végére jutott egy újabb gól, a hazaiak gyenge felszabadítását ismét Saponjic büntette meg, aki tizenegy méterről a bal alsó sarokba lőtt (0-2).

kép: Fehérvár FC

A második félidő kevesebb lehetőséget hozott, Kovács Mátyás révén a harmadikat is megrúghatta volna Pető Tamás csapata, de a fehérvári játékos mellé lőtt négy méterről egy bal oldali beadás után. A folytatásban a gyirmóti kapu előtt Stefanelli megpattanó lövése okozott veszélyt, míg a Gyirmót Lányi helyzeténél szépíthetett volna, de Nagy Gergely védett, így maradt a kétgólos különbség.

A Fehérvár FC így az első negyeddöntős a kupában, a Gyirmót kiesésével pedig már csak a Kisvárda és a Mezőkövesd áll a másodosztályú csapatok közül, utóbbi a címvédő Pakssal találkozik egy hét múlva a legjobb 8 közé kerülésért.

kép: Gyirmót FC Győr

GYIRMÓT FC GYŐR–FEHÉRVÁR FC 0–2 (0–2)

Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 732 néző. Vezette: Pintér Csaba

Gyirmót FC Győr: Kecskés – Miknyóczki, Csörgő V., Papp M., Helembai – Katona Máté, Hudák M. (Madarász M., 59.), Kovács D. (Pyschur, 75.) – Horváth R. (Kicsun, 65.), Ugrai, Gajdos (Lányi, a szünetben). Vezetőedző: Tamási Zsolt

Fehérvár FC: Nagy G. – Petrov, Spandler, Szerafimov – Huszti, Melnik, Bedi, Milicevic – Kovács M. (Pető M., 63.), Saponjics (Stefanelli, 59.), Katona Mátyás (Kalmár Zs., 80.). Vezetőedző: Pető Tamás


Gól: Saponjic (10., 45.)