Rutinos szerb támadóval erősített a Ferencváros, Alekszandar Pesics zöld-fehérben

A Ferencváros hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta a szerb bajnok Crvena Zvezda 31 éves szerb válogatott támadóját, Alekszandar Pesicset. A játékos számára nem ismeretlen a Ferencváros, hiszen az előző szezonban már találkozott a magyar bajnokkal az Európa-Liga csoportkörében.

Játékoskeret - Fradi.hu

Pesics: „Somália azt mondta ne sokat gondolkodjak” - Fradi.hu

fotók: http://fradi.hu

Alekszandar Pesics 1992. május 21-én látta meg a napvilágot Nis városában. Szülővárosában kezdett el futballozni, majd Szerbia egyik legpatinásabb klubjának, a Partizan Belgrád akadémiáján is megfordult.

Végül a Radnicki Nis csapátban mutatkozott be a felnőttek között egy szerb másodosztályú bajnoki mérkőzésen.

2008 és 2010 között légiósnak állt a görög OFÍ Kréta csapatában, ahol 13 mérkőzésen csak 1 gólt tudott felmutatni.

2011-ben a moldáv Sheriff Tiraspolba igazolt, ahol már jobban ment neki a góllövés, hiszen 59 pályáralépéséből 25 gólt szerzett. Végül 2013-ban intett búcsút Moldovának, ahol kétszer is bajnok lett, hazatért a Jagodina csapatához, ahol egy szezon alatt 13 gólt szerzett.

2014-ben nagy lehetőséget kapott az élettől, hiszen a francia elsőosztályban szereplő Toulouse szerződtette. Franciaországban 57 mérkőzésen összesen 8 gólt szerzett, közben kölcsönadták az olasz Atalanta gárdájának, így a Seria A-ban is bemutatkozhatott. Érdekesség, hogy a Toulouse csapatában együtt játszhatott a Fradi korábbi kedvencével, Somáliával.

Aleksandar Pesic quitte Toulouse pour l'Etoile Rouge de Belgrade - L'Équipe

fotó: https://www.lequipe.fr/

2017-ben ismét hazatért Szerbiába, ahol a másik nagy belgrádi klubhoz, a Crvena Zvezdához igazolt. Egy szezont töltött el Belgrád piros felén és 25-ször volt eredményes, csapatával pedig bajnoki címet ünnepelhetett és ő lett a szerb élvonal gólkirálya.

A Ferencváros újra egy korábbi ellenfelétől csábítana el futballistát

fotó: http://magyarnemzet.hu

2018 nyarán Pesics úgy döntött, hogy nekivág Ázsiának. Előbb a szaúdi al-Ittihádnál, majd a koreai bajnokságban szereplő FC Szöülban futballozott. Előbbi csapatnál 11 mérkőzésen 1 gól volt a mérlege, míg Dél-Koreában 26 találkozón 10-szer volt eredményes.

2020 nyarán szerződött az izraeli bajnokságba, a Maccabi Tel-Aviv csapatában játszhatott az Európa-Liga csoportkörében is. A későbbi győztes Villareal ellen még gólt is szerzett, a csapattal a szezon végén izraeli kupagyőzelmet ünnepelhetett. 23 mérkőzésen 10-szer vette be az ellenfelek kapuját.

2021-ben a török élvonalbeli Fatih Karagümrük csapatához szerződött. 31 mérkőzésen 14 gólt szerzett.

Tavaly nyáron ismét visszatért Szerbiába a Crvena Zvezdához. Második zvezdás korszaka is elég jól alakult, hiszen szerb bajnok és kupagyőztes lett, míg 28 mérkőzésen 11 gólt jegyzett.

A Ferencváros újra egy korábbi ellenfelétől csábítana el futballistát

fotó: http://magyarnemzet.hu

Játszhatott az Európa-Liga mind a hat csoportmérkőzésén, ahol többek között pályára lépett a Ferencváros ellen. A Zvezda végül a csoport utolsó helyén kiesett az EL-ből.

Rutinos szerb csatárral erősített az FTC - nb1.hu

fotó: http://nb1.hu

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=SbUWMZu3AK0

A szerb válogatottban 2016. november 15-én mutatkozott be, egy Ukrajna elleni barátságos mérkőzésen.

A játékos becsült értéke a Transfermarkt szerint 2,8 millió €, így Dibusz Dénessel együtt ő a magyar élvonal 3. legdrágább játékosa, Adama Traoré és Krisztofer Zachariassen mögött.

A játékos első interjúja a Ferencvárosnál:

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=e8p4ZPtqbIY