Rutinos magyar belső védőt igazolt a Zalaegerszeg

Az NB1-es Zalaegerszegi TE a múlthét folyamán jelentette be, hogy szerződtették a szintén élvonalbeli MTK Budapesttől távozó belső védőt, Nagy Zsombort. A 27 esztendős futballista több mint 10 év után távozott a fővárosi kék-fehér klubtól, aki miután átesett az orvosi vizsgálatokon, aláírt egy 2027 nyaráig szóló szerződést a zalaiakkal, de a kontraktus tartalmaz egy plusz egy éves hosszabbítási opciót is.

fotó: Zalaegerszegi TE

,,Bizonyítani szeretnék mindenkinek, magamat is beleértve, hogy itt a helyem az NB1-ben. Szerintem erre Zalaegerszeg tökéletes hely lesz, sok az ismerős arc, nagyon tetszik a klub irányvonala és már a kezdetektől azt éreztették velem, hogy számítanak rám. Állok elébe, ha harcolnom kell a pozíciómért, ez korábban sem volt másképp. Nem ismeretlen ez a feladat számomra, de mint mondtam, a hétköznapokban az edzéseken, hétvégén pedig a mérkőzésen szeretnék bizonyítani.”fogalmazott a zalaiak hivatalos honlapjának Nagy Zsombor.

Nagy Zsombor Szeged városában látta meg a napvilágot, ahol a Tisza Volánnál kezdte a pályafutását, majd idővel csatlakozott a MTK Budapest akadémiájához, akkor már a SZEOL SC Szeged csapatától érkezve. Végig ment a lépcsőfokokon a Sándor Károly Akadémián, és nem csak belső védőként, hanem balhátvédként is jó teljesítményt tudott nyújtani.

Az MTK felnőtt csapatában 2017 szeptemberében mutatkozott egy Magyar Kupa mérkőzésen, majd ebben az idényben a másodosztályban is debütált, a BFC Siófok ellenfeleként.

A következő idényt már kölcsönben töltötte a másodosztályú Dorogi FC csapatánál, ahol már alapemberré vált, 35 mérkőzésen lépett pályára. Az MTK meghatározó játékosaként több mint 120 alkalommal képviselte a fővárosiakat, a folyamatos fővárosi karriert pedig csak egy 2023/2024-es kölcsön szakította meg, amikor Zsombor hazatért szülővárosába, a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémiához.

fotó: Nemzeti Sport

,,Zsombor megszerzésének célja az volt, hogy már bizonyított minőséget, stabilitást hozzunk a hátsó sorba. Huszonhétéves rutinos védőről van szó, aki jól ismeri a bajnokságot és magas játékintelligenciával rendelkezik. Jól olvassa a játékot, remek pozíciós érzéke van és ezzel reményeink szerint emelni fogja az őt körülvevő csapattársak szintjét is. Tapasztalatával és taktikai érettségével egyensúlyt hozhat a csapatunkba.”tette hozzá Andrés Jornet, a Zalaegerszegi TE sportért felelős elnöke.