A labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő DVSC csapata a hétfői nap folyamán hivatalosan bejelentette, hogy szerződtették 36 éves japán kapust, Shuichi Gondát. A rutinos hálóőrt ingyen szerezték meg a hajdúságiak, mivel február óta szabadon igazolható volt. Shuichi Gonda az idei szezon végéig szóló megállapodást írt alá a Lokival.

fotó: DVSC
,,Nagyon fontos kihívás ez számomra, mivel a következő világbajnokságon is védeni szeretnék. Tudom, hogy a klub most nehéz helyzetben van, ezért szeretnék segíteni. Fizikálisan jó állapotban érzem magam, még novemberben játszottam utoljára Japánban, de utána folytattam az edzést. Mentálisan nem volt könnyű, mivel nem volt csapatom és nem tudtam a társakkal készülni, ezért most nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam a Lokihoz. Szombaton már találkoztam a csapattársaimmal, nagyon jó srácok, és már várom, hogy játszhassak. Nem ismertem korábban a DVSC-t, de most már tudom, hogy egy nagyon jó csapatról van szó, remek játékosokkal, szeretnék mihamarabb beilleszkedni. A hétvégén már öt mérkőzést is megnéztem a magyar bajnokságról, szeretnék gyorsan beilleszkedni ebbe a ligába. Jól kell játszanom a Lokiban ahhoz, hogy a világbajnokságon védhessek. Persze, nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő, de az biztos, hogy a következő nyolc találkozón jól kell teljesítenem.” – fogalmazott a debreceni klub hivatalos honlapjának adott interjújában Shuichi Gonda.
A rutinos japán kapus remek karriert mutathat fel, 38 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában, ő védte Japán kapuját a 2022-es katari világbajnokságon, amelyen csapatával Németországot és Spanyolországot is legyőzve egészen a nyolcaddöntőig jutott a tornán, ahol a későbbi bronzérmes Horvárország jelentette számukra a végállomást.
Februárig a Shimizu S-Pulse együttesében szerepelt, pályafutása során Ázsia Kupát és Japán Kupát is nyert. Shuichi Gonda nem először jár Európában, hiszen korábban védett Ausztriában és Portugáliában is, míg a japán bajnokságban összesen 299 első osztályú mérkőzésen lépett pályára.

fotó: Getty Images
A DVSC-nek muszáj volt egy kapust szerződtetnie, mivel az elmúlt időszakban komoly gondok jelentkeztek ezen a poszton, hiszen Hegyi Krisztián még a magyar válogatottnál szenvedett többszörös combizomszakadást, amelyet a napokban megműtöttek Angliában és várhatóan négy hónapos kihagyás vár rá, míg Megyeri Balázs ismét fájdalmat érzett és lehetséges, hogy őt is műteni kell, így jelenleg Pálfi Donát, valamint az ifjú Balogh T. Márk bevethető.
Nem elképzelhetetlen, hogy Shuichi Gonda már a hétvégi, DVTK elleni keleti rangadón bemutatkozhat a hajdúságiak mezében.