Nehezen indult az FTC számára az ETO elleni meccs. Az első félidőben teljesen kiegyensúlyozott volt a párharc, sőt a győrieknek volt valamennyivel több helyzete. A 46. percben vezetést szereztek a budapesti zöld-fehérek, a szünet után pedig már ellenfelük fölé nőttek, így harminchatodszor lettek magyar bajnokok.
Related Articles
Pascal Jansent kivásárolták a szerződéséből, távozott a Ferencvárostól
A 2024-es év utolsó napján a labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Ferencvárosi TC elnöke, Kubatov Gábor egy rövid videóban bejelentette, hogy a világ egyik vezető futballklubját tulajdonló cégcsoport kivásárolta a szerződéséből a csapat vezetőedzőjét, [tovább]
Sandro Perkovic: ,,Nagy élmény lesz számunkra ennyi néző előtt játszani”
Szerdán este ismét pályára lép a Bajnokok-Ligája selejtezőjében a magyar bajnok Ferencváros csapata. Robbie Keane legénysége a kvalifikációs sorozat második fordulójának visszavágóján az örmény bajnok FC Noaht látja vendégül. A párharc első mérkőzésén a Fradi hátrányból [tovább]
Három bajnoki mérkőzés, egy pont – Felcsúton sem tudott nyerni a Fradi – Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1-1
A Puskás Akadémia hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Ferencvárossal szemben a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnapi rangadóján. Azzal, hogy csak egy pontot szerzett, az FTC – amely éllovasként kezdte a 14. fordulót [tovább]