Öt perc alatt három gól, Puskás Akadémia nyerni tudott a Megyeri úton – Újpest FC – Puskás Akadémia FC 1-2 (0-0)

A megújulás útjára lépett Újpest FC fogadta a Szusza Ferenc Stadionban a Puskás Akadémiát vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 1. fordulójában. A lila-fehérek szerették volna győzelemmel kezdeni az új szezont, valamint az új érát, ám ehhez a Puskásnak is volt egy-két szava, akik azon a héten játék nélkül jutottak tovább a Konferencia-Liga selejtezőjéből.

fotó: Puskás Akadémia FC

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, az első helyzet az 5. percben adódott a vendégek előtt, ekkor egy szögletet követően Plsek fejelt, ám a labdát kiütötte Piscitelli újpestiek előtt, majd a 17. percben Tamás Krisztián lőtt, ám szögletre mentett a felcsútiak fiatal kapusa Pécsi Ármin. Hat perccel később Geiger Bálint jobbról érkező beadása után Pécsi alászaladt a labdának, így a hosszún érkező Ljujic fejelni tudott éles szögből, de a vendégek szerencséjére csak kapufát.

Az első félóra végén Nagy Zsolt kapott remek labdát a bal szélen, majd a 16-os sarkáról lövésre vállakozott kapásból, ám fölé célzott.

Ezt követően nem történt semmi érdekes, így 0-0-át mutatott az eredményjelző a félidő végén.

A 49. percben Soisalo beadása után Plsek lőtt kapura, ám Piscitelli óriási bravúrral kitornázta a léc alá tartó labdát, majd Nunes vágta ki a labdát a kapu torkából. Egy perccel később Csoboth Kevin balról adott középre Karamokonak, akinek lapos lövését nagy bravúrral tolta szögletre Pécsi.

Az 55. percben megszerezte a vezetést a Puskás: Nissila szabadrúgása után hatalmas bravúrt mutatott be ismét Piscitelli Plsek fejesénél, ám a kipattanónál Colley érkezett és közvetlen közelről a hálóba fejelt. A 31 éves gambia csatár ott folytatta, ahol a legutóbbi szezonban abbahagyta. (0-1)

Nagyon gyorsan érkezett a válasz az újpestiektől: két perccel Colley gólját követően Gergényi Bence felpasszol labdája után Ljujic tört a kapu felé, majd 17 méterről, irgalmatlan nagy erővel kilőtte a jobb felső sarkot. (1-1)

fotó: Nemzeti Sport

Ahelyett, hogy lélektani fölénybe kerültek volna a fővárosiak, helyette jött az újabb felcsúti találat: a 61. percben egy szögletet követően Golla fejelte le a labdát, amelyre Colley reagált a leggyorsabban, aki a kapuba passzolt. (1-2)

fotó: Sportál

Egy perccel később jöhetett volna az újabb újpesti válasz, azonban Csoboth fejesét reflexmozdulattal hárította Pécsi Ármin. A 68. percben Plsek és Colley összjátéka után előbbi került hatalmas helyzetbe, Piscitelli azonban jól mozdult ki és lábbal óriásit mentett, így elmaradt a gambiai támadótól a mesterhármas.

A 71. percben is Csoboth volt aktív, befelé cselezett a 16-oson belül és lövését Golla blokkolta, majd Karamoko kísérlete ment mellé. A 76. percben Csoboth megint veszélyeztetett, lövése alig ment mellé.

Az Újpest mindent megtett az egyenlítésért, és a 94. percben is nagyon közel álltak hozzá, ám Dénes Adrián szabadrúgása nem sokkal célt tévesztett.

Több gól már nem esett a mérkőzésen, így Puskás Akadémia 2-1-re legyőzte az Újpestet a Megyeri úton.


OTP Bank Liga, 1. forduló

Újpest FC - Puskás Akadémia FC 1-2 (0-0)

Újpest, Megyeri úti Stadion, 9112 néző

Vezette: Bogár Gergő (Búzás Balázs, Georgiou Theodoros)

Újpest: Piscitelli – Bese, Joao Nunes, Gergényi – Simon (Mucsányi, 67.), Tajti (Keita, 87.), Geiger (Dékei, 61.), Ljujic (Radosevic, 87.), Tamás (Dénes, 67.) – Karamoko, Csoboth

Vezetőedző: Bartosz Grzelak

Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Brandon – Szolnoki, Plsek – Nissila, Soisalo (Komáromi, 84.), Nagy Zs. (Markgráf, 92.) – Colley (Puljic, 93.)

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerzők: Ljujic (58. perc) illetve Colley (56. perc és 61. perc)


Az Újpest legközelebb a Paks vendége lesz, míg a Puskás Akadémia majd a Zalaegerszeget fogja fogadni hazai környezetben.