
A labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Puskás Akadémia FC múlthét szombaton a hivatalos oldalán tudatta, hogy megvásárolták az orosz élvonalbeli FK Krasznodar örmény válogatott játékosát, Georgiy Harutyunyant. Egyes hírek szerint a Puskás Akadémia 1 millió eurót fizetett az orosz klubnak a hátvéd játékjogáért. A 20 esztendős belső védőként és balhátvédként is bevethető futballista 2028 nyaráig kötelezte el magát a felcsúti klubnál.

fotó: Puskás Akadémia FC
Georgiy Harutyunyan az oroszországi Balakovoban született, majd fiatalon az FK Krasznodar csapatához került, ahol eddigi pályafutását töltötte. A játékos végigjárta a korosztályos ranglétrát, valamint többször is pályára lépett az orosz utánpótlás válogatottakban. A 2022/2023-as szezonban léphetett pályára először a Krasznodar felnőtt csapatában, majd az elkövetkezendő idényekben is kapott elvétve lehetőséget.
Az idei szezonban hét Orosz Kupa-mérkőzésen volt a pályán, valamint az orosz másodosztályú Krasznodar II-ben lépett pályára öt alkalommal. Vélhetően a több játéklehetőség és a további fejlődésének a reményében döntött a váltás mellett és igazolt végül a Puskás Akadémiához.

fotó: FK Krasnodar
Az örmény felnőtt válogatottban összesen 20 alkalommal szerepelt, elsőként 2023. március 25-én lépett pályára, egy Törökország elleni 2-1-re elveszített EB-selejtezőn.