Hayastan Footy nevű örmány portál arról számolt be, hogy a labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben éllovas Puskás Akadémia FC az orosz élvonalbeli FK Krasnodar 20 éves középhátvédjét, Georgiy Harutyunyant nézte ki magának. A hírek szerint a Krasnodar vezetőedzője, Murad Musaev már a múlt hónapban jelezte a futballista számára, hogy ő csak a negyedik választás a krasnodari védőrangsorban. A lap úgy tudja, hogy már a tárgyalások is elkezdődtek a felek között a 20x-os örmény válogatott játékossal kapcsolatban.
fotó: FK Krasnodar
Az Oroszországban született fiatal játékos teljes eddigi pályafutását a Krasznodarban töltötte, végigjárta az utánpótlás csapatokat, majd 2023 márciusában felkerült előbb a tartalékcsapatba, majd néhány hónappal később a felnőtt keretben találta magát. Az orosz élvonalbeli csapatnál nem számít alapembernek, az idei szezonban mindössze 12 tétmeccsen lépett pályára, de ezekből csak 7 alkalommal játszott a felnőtt keretben, méghozzá az Orosz Kupában.
Georgiy Harutyunyan korábban szerepelhetett az orosz utánpótlás-válogatottakban is, de 2023 márciusa óta oszlopos tagja az örmény labdarúgó válogatottnak, amelynek a mezét már 20 alkalommal viselhette.
fotó: FK Krasnodar
A Puskás Akadémia védekezésére nem lehetett az őszi szezon folyamán, hiszen a Golla-Stronati belső védő páros remekül állta a sarat, ráadásul a felcsútiak az egyik legkevesebb gólt kapták eddig az NB1-ben, szám szerint 18-at, náluk kevesebb kapott góllal csak az Újpest (14) és a Ferencváros (16) rendelkezik a hazai bajnokságban.
Georgiy Harutyunyan szerződése 2025. június 30-ig érvényes az orosz klubnál, tehát már csak 6 hónap van hátra a kontraktusból, így felcsútiak szabadon tárgyalhatnak vele az elkövetkezendő időszakban. Az örmény hátvéd becsült piaci értéke a Transfermarkt szerint 1 millió euró.