Kecskemét – Újpest mérkőzéssel zárult hétfő este a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 28. fordulójának programja. A KTE a legutóbbi fordulóban nagyon sokáig vezetett a DVTK otthonában, ám így is pont nélkül távoztak Miskolcról Gera Zoltánék, míg a fővárosi lila-fehérek hosszú-hosszú időt követően tudtak bajnoki meccset nyerni, akkor a DVSC-t fektették két vállra Bartosz Grzelak taníványai.

fotó: Nemzeti Sport
Az első tíz percben tapogatózó volt a játék, egyik csapat sem mert túl nagy kockázatot vállalni, majd a 12. percben jött az első komolyabb lehetőség, Duarte rosszul kifejelt labdája után Zsótér Donát lőhetett 13-14 méterről, de a labda elkerülte a kaput.
A 16. percben Karamoko fejelt öt méterről a kecskeméti kapuba, ám Káprály Mihály játékvezető érvénytelenítette azt, mivel lökést észlelt a támadás előtt. A VAR megvizsgálta az esetet, majd végül az ítélet érvényben maradt.
A 20. percben újabb helyzet adódott, amikor is Karamoko visszagurította a labdát Ljujicnak, aki 15 méterről próbálkozott, de a labda elgurult a kapu mellett. Három perccel később a felfutó Botka Endre próbálkozott egy átlövéssel, amely a hosszú alsó felé tartott, de végül mellé ment.
Az első félórát követően Karamoko került a kecskeméti kapu elé, egy csel után a rövidet vette volna célba, de nagyon csúnyán lecsúszott a lábáról a labda, így odalett a lehetőség, míg a túloldalon Camaj jobb oldali beadása egy újpesti védő fejéről Zsótér elé került, aki az ötös sarkáról nem találta el a kaput. Ezután még Camaj villant egyszer, a montengrói szélső egy szép csel után lövésre vállalkozott, ám a méterekkel a kapu fölé lőtt.
A hátralévő néhány percben már nem forogtak veszélyben a kapuk, így 0-0-val ért véget az első játékrész.

fotó: Nemzeti Sport
A második félidő elején nagy lehetőséget puskázott el a KTE, a 49. percben Camaj balról adott remekül középre, majd az érkező Májer Milán combbal továbbította a labdát a kapu irányába, de Piscitelli a forduló talán egyik legszebb védésével megmentette az Újpestet a bekapott góltól. Két perccel később Bocskay Bertalan szabadrúgását védte bravúrral a fővárosiak olasz kapusa.
Az 56. percben egy labdaszerzést követően Zsótér passzolt Camajhoz, aki a 16-oson belülre érve megcélozta a bal felső sarkot, kb. 6-7 méterről, de végül Piscitelli egy látványos mozdulattal szögletre tolta a labdát.
A folytatásban is inkább a kecskemétiek támadtak és veszélyeztettek, előbb Zsótér átlövése mellé ment, majd Kovács Barnabás lapos és eléggé gyenge kísérletét pedig Piscitelli fogta könnyedén.
A 84. percben a fővárosi lila-fehérek is mutattak magukból valamit, Horváth Krisztofer passza után Duarte tálalt Lacoux elé, aki jó 25-26 méterről tekert nem sokkal a bal kapufa mellé. Két perccel később egy remek passzjátékot követően Bese Barnabás kiszorított szögből leadott löketét védte a rövid saroknál álló Kersák Roland.
Nagyot küzdött mindkét csapat, megvoltak a lehetőségek mindkét kapunál, de végül gól nem született, így 0-0-val ért véget a forduló zárómeccse.
OTP Bank Liga NB1, 28. forduló
Kecskeméti TE – Újpest FC 0-0
Kecskemét, Széktói Stadion, 2864 néző
Vezette: Káprály Mihály (Becséri Gergely, Ország Péter)
Kecskemét: Kersák – Botka, Belényesi, Katona L. (Vágó L., 86.) – Berki (Májer, 46.), Bocskay, Zsótér, Katona B. (Kovács B., 75.), Zeke – Camaj, Pálinkás (López, 63.)
Vezetőedző: Gera Zoltán
Újpest: Piscitelli – Bese, Nunes, Duarte, Fiola, Gergényi – Rasak, Lacoux – Ljujic (Geiger, 81.), Beridze (Horváth K., 82.), Karamoko (Dénes A., 59.).
Vezetőedző: Bartosz Grzelak
Nagy feltámadást tehát a KTE-nek és az Újpestnek sem hozott a húsvéthétfői lila-fehér rangadó, hiszen előbbi maradt a kiesést jelentő 12. helyen, míg utóbbi maradt a 7. helyen. A következő fordulóban a kecskemétiek majd kiesési rangadót fognak játszani a Zalaegerszeg vendégeként, míg a fővárosi lila-fehérek majd a DVTK-t látják vendégül a Megyeri úton.