A kiesés elől menekülő Zalaegerszeg a bajnoki címre is esélyes Paksot látta vendégül a ZTE Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 25. fordulójának szombati játéknapján. Ellentétes formában érkeztek meg a csapatok erre az összecsapásra, ugyanis Bognár György csapata nyolc tétmeccs óta volt veretlen, miközben Márton Gábor legénysége a legutóbbi négy bajnoki összecsapásából egyet sem tudott megnyerni.

fotó: Nemzeti Sport
A meccs első komolyabb lehetősége a fehér mezes paksiak előtt adódott, a 9. percben Osváth Attila beadását Könyves Norbert továbbította a kapura, méghozzá háttal, de a kísérlet nem okozott gondot Gundel-Takács Bence. Nem sokkal később a túloldalon Mim Gergely próbálkozott egy ollózós mozdulattal, de nem talált kaput.
A 28. percben megszerezte a vezetést a Paks: Hinora Kristóf passzolt Lenzsér Bencének, aki egészen az alapvonalig vezette a labdát, majd a bepassza Evangeloun irányt változtatva Könyves Norbert elé került, a vendégek rutinos támadója pedig öt méterről a jobb felsőbe lőtt. (0-1)
Ezt követően már nem forogtak veszélyben a kapuk, például Szappanos Péternek nem is akadt dolga az első félidőben, így egygólos tolnai vezetéssel vonulhattak pihenőre a felek.

fotó: Nemzeti Sport
A második félidő kezdete után nem sokkal egy 11-es gyanús szituáció következett, ekkor Mim esett el Lenzsér mellett a tizenhatoson belül, ám a játékvezető szerint azonban nem történt akkora szabálytalanság, amiért büntetőt kellett volna ítélnie. Az 58. percben Croizet fejelt kapura, amelyet magabiztosan fogott meg Szappanos.
A folytatásban jobbára a zalaiak birtokolták a labdát, ám nem tudtak áttörni a paksiak védelmén, így sokáig nem alakult ki komolyabb lehetőség.
A 81. percben szinte a semmiből jött egy helyzet és a zalaegerszegi egyenlítés: Mim balról érkező beadását rosszul számította ki Szappanos, a túloldalon pedig érkezett Krajcsovics Ábel, aki közelről a hálóba pofozta a labdát. (1-1)
Sőt, nem sok hiányzott, hogy fordítsanak a zalaiak, de Almási László ziccerét lábbal védte Szappanos. A ráadásban, egész pontosan a 93. percben Böde Dániel fejelt egyet kapura, de nem volt benne elég erő, így könnyedén hárított Gundel-Takács.
Több gól már nem született a mérkőzésen, így 1-1-es döntetlennel ért véget a Zalaegerszeg – Paks összecsapás.
OTP Bank Liga NB1, 25. forduló
Zalaegerszegi TE – Paksi FC 1-1 (0-1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2366 néző
Vezette: Derdák Marcell (Horváth Zoltán, Rózsa Dávid)
Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Szendrei, Evangelou, Csóka, Medgyes (Safronov, 86.) – Sankovic – Dénes V. (Krajcsovics, 75.), Bakti (Csonka, 64.), Sajbán M. (Almási, 64.), Mim – Croizet (Ipalibo, 86.)
Vezetőedző: Márton Gábor
Paks: Szappanos – Lenzsér, Vas, Szabó J. – Osváth, Mezei, Papp, Hinora (Horváth, 82.) – Könyves (Silye, 60.), Tóth B. (Ádám, 60.), Ötvös (Böde, 82.)
Vezetőedző: Bognár György
Gólszerzők: Krajcsovics (81. perc) illetve Könyves (28. perc)
Ennek a döntetlennek talán a Zalaegerszeg örülhet a legjobban, hiszen ugyan maradtak a 9. helyen, de sikerült egy kicsit meglépni az alsóházi csapatoktól, a Paks maradt a 3. helyen. A következő fordulóban a zalaiak majd Fehérvárra látogatnak, míg a paksiak majd a kiesés elől menekülő Nyíregyházát látják vendégül.