NB1 beharangozó, és Tippmixelő – 2022/2023. 17. forduló

Szécsi József


NB1 beharangozó


2023.01.28. (szombat) 14:30 óra

KISVÁRDA MASTER GOOD – PAKSI FC

A hazaiak szakvezetése továbbra is elsősorban külföldi játékosokban gondolkodik, a tél folyamán a volt Jugoszlávia tagállamai kerültek látókörbe. Végül leigazoltak egy szerb, egy montenegrói és egy bosnyák játékost is. A paksiak továbbra is ragaszkodnak a hazai vonalhoz, ők nagyrészt az NB2-ből „erősítettek”, de az elmúlt napokban Skribek Alent is megszerezték. Mindezekhez még ha azt is hozzátesszük, hogy augusztusban Pakson is 3-1-re nyerni tudott a Várda, akkor egyértelműen látszik, hogy a hazai csapat a jóval esélyesebb, még akkor is ha Janisz Karabeljov eltiltás miatt nem áll majd rendelkezésre. Tipp: 2-1

Tippmixpro H: 2,02, D: 3,70, V: 3,75


2023.01.28. (szombat) 17:00 óra

DVSC – ZTE FC

A Kisvárdához hasonlóan a Debrecen is a délszláv térségből merített, no nem a világbajnokságon kiválóan szerepelt horvát válogatottból, de azért Sztefan Loncsar és Antonio Mance neve nem ismeretlen számunkra. Úgy gondolom, hogy mindenképpen erősítést jelenthetnek. Zalaegerszegen eddig még nem volt érdemi változás a játékosállományt illetően, de talán nem is volt rá szükség, hiszen kedden a Fradi ellen is láthattuk, hogy mindenkinek komolyan számolnia kell majd velük. Kiegyenlített meccset várok, és csak a legmagasabb odds miatt veszem döntetlenre. Tippem: 1-1

Tippmixpro H: 2,40, D: 3,45, V: 3,10


2023.01.28. (szombat) 19:30 óra

FERENCVÁROSI TC – VASAS FC

Az első helyezett az utolsó ellen. Persze ilyenkor jöhetnek a közhelyek: „A futballban nincs lehetetlen.” „A labda gömbölyű”. Persze. Vonzó lehet a 10 és feles szorzó a Vasas neve mellett, és ha azt nézzük, hogy augusztusban is csak 1-0-ra nyert a Fradi Angyalföldön, és a hideg ellenére szerdán is megizzadtak a ferencvárosi játékosok Zalaegerszegen, akkor nem is tűnne olyan lehetetlennek a vendéggyőzelem. Én azonban nem várok meglepetést. Tippem: 2-0

Tippmixpro H: 1,30, D: 6,00, V: 10,50


2023.01.29. (vasárnap) 13:00 óra

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC – PUSKÁS AKADÉMIA FC

Összesen kilenc játékos érkezett a téli szünetben Kövesdre, úgy gondolom, hogy kell hozzá még néhány hét, hogy összeérjen a csapat. A felcsútiaknál korántsem volt ekkora jövés-menés. A hazaiak a bennmaradásért küzdenek majd, míg a vendégek dobogós helyre pályáznak. Sokatmondó hogy a két csapat elmúlt négy mérkőzését a Puskás nyerte. Vendéggyőzelmet várok. Tippem: 0-1

Tippmixpro H: 3,50, D: 3,80, V: 2,07


2023.01.29. (vasárnap) 15:30 óra

ÚJPEST FC – BUDAPEST HONVÉD

Gyerekkoromban szinte minden évben ott volt az első hat helyezett között a Fradi, az Újpest, a Honvéd, és a Vasas is. Még szerencse, hogy idén csak két kieső van, mert különben még az is előfordulhatna, hogy a következő szezonban Budapestet csak egy csapat képviseli majd az NB1-ben. Persze így is komoly esély van arra, hogy az Újpest-Honvéd-Vasas trióból kerül majd ki a két kieső. A tél folyamán sem a lila-fehéreknék, sem a Honvédnál nem volt nagy változás. Ősszel a két csapat meccse gól nélkül zárult. A pontszámuk is egyforma, ennek ellenére a Szerencsejáték Zrt. szakértői tudhatnak valamit, mert erőteljesen valószínűsítik az Újpest sikerét. Én inkább döntetlenre számítok. Tippem: 1-1

Tippmixpro H: 1,97, D: 3,60, V: 4,10


2023.01.29. (vasárnap) 17:30 óra

KECSKEMÉTI TE – MOL FEHÉRVÁR FC

A tavaszi szezon nagy kérdése, hogy meddig tarthat az újonc Kecskemét lendülete, amelytől hiába várták sokan, csak nem akart kifulladni. Lehetséges lenne, hogy egy csapat az NB3-ból két év alatt feljutva az NB1-be nemzetközi kupaindulást érő helyen végezzen? Egy kicsit meseszerű az egész. Vasárnap este talán egy kicsit okosabbak leszünk. A téli szünetben egyik csapat játékosállományában sem volt nagy változás. Talán a norvég Tobias Christensen leigazolása miatt a Vidi erősített jobban, de ez majd elválik. Az viszont biztos, hogy a hazaiak az eddigi16 bajnokijukból mindössze csak kettőt veszítettek el, az egyiket pont a fehérváriak ellen. Nem utolsósorban a legmagasabb szorzó miatt, én most a döntetlenre teszem a voksom. Tippem: 1-1

Tippmixpro H: 2,85, D: 3,80, V: 2,40