Már pénteken tudhattuk, hogy a megye2-es Mátraderecske továbbjutott a Vác ellenében, annak ki nem állása miatt.
A Vízművek pályáján kezdődött a szombati kupaforduló. A 28. percben már kétgólos előnybe került a Füzesgyarmat, de a Budapest első osztályban szereplő hazaiak nem adták fel, és a második félidőben kiegyenlítettek. A rendes játékidőt követően a hosszabbítás sem hozott döntést, így büntetők döntöttek a továbbjutásról. Ebben a gyarmatiak voltak jobbak.
A megye2-es Balatonszepezdhez látogatott a néhány hónapja még NB3-as Pápai Perutz. Nagy meglepetésre a hazai együttes jutott tovább.
Mi a Gázgyár – Körösladány meccsre látogattunk ki. Illés Richárd jóvoltából már a 8. percben előnybe kerültek a vendégek, de a BLSZ1-es Gázgyár sorra vezette támadásait, levegőben lógott az egyenlítés. Az egyik hazai akció során kiállították Pusztai Andrást a Füzesgyarmat játékosát, és innentől kezdve végképp nyílttá vált, hogy melyik csapat jut majd tovább. Mindkét kapu előtt rengeteg helyzet volt, de mind ki is maradt. Úgy tűnt, hogy a vendégek emberhátrányuk ellenére továbbjutnak, de a 86. percben Tóth Bálint kiegyenlített. A ladányiak baját tetézte, hogy a rendes játékidő végefelé egy újabb kiállítást követően kilenc főre olvadtak. A nagy meleg (36 fok), és a kettős emberelőny megtette hatását, a Gázgyár felőrölte ellenfelét és a 2×15 perc hosszabbítás alatt háromszor is ellenfele hálójába talált.
A Vízművek és a Gázgyár meccsei jól mutatták a Budapest első osztályú bajnokság erősségét!
13 órakor a megye1-es Felsőzsolca és az NB3-ba frissen feljutott Bánk csapata esett egymásnak. Egy találat döntött, és végül ennek a meccsnek a végén is az alacsonyabb osztályban szereplő együttes játékosai örülhettek.
2022.08.06. (szombat) 10:00 óra
FŐVÁROSI VÍZMŰVEK SK (MEGYE1) – FÜZESGYARMATI SK (NB3) 2-2 (11-esekkel a Füzesgyarmat jutott tovább.)
BALATONSZEPEZDI ÖKSC (MEGYE2) – PÁPAI PERUTZ FC (MEGYE1) 1-0
2022.08.06. (szombat) 11:00 óra
ASR GÁZGYÁR (MEGYE1) – KÖRÖSLADÁNYI MSK (NB3) 1-1 (Hosszabbítás után 4-1)
2022.08.06. (szombat) 13:00 óra
BTE FELSŐZSOLCA (MEGYE1) – BÁNK-DALNOKI LA (NB3) 1-0