Minden út Paksra vezet: Könyves Norbert negyedszer is zöld-fehérben

A Paksi FC bejelentette, hogy Könyves Norbert visszatér a Tolna megyeiekhez a Vasastól.

Nem úgy alakult a helyzetem, ahogy tervezetem, szerettem volna, úgyhogy nagyon hálás vagyok a Paksnak, különösen Haraszti Zsolt ügyvezetőnek, valamint Bognár György vezetőedzőnek, hogy Ők számítottak és számítanak rám. Mindent megteszek, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak, és segítsem a csapatot a célok elérésében” – nyilatkozta a paksiak honlapjának.

kép: Paksi FC

Könyves pályafutása során már negyedszer szerződik a Paksi FC-hez, 2012-ben az MTK-tól, 2019-ben a Debrecentől, 2023-ban a Diósgyőrtől, 2025-ben pedig a Vasastól érkezik a zöld-fehér alakulathoz.

Az ötszörös magyar válogatott támadó eddig 40 gólt szerzett az élvonalban a Paks mezében, tavasszal tovább gyarapíthatja ezt a számot.