Megőrizné veretlenségét a Kecskemét

Szombaton 17:30-kor a Zalaegerszegi TE lesz a KTE ellenfele a Széktói Stadionban. A ZTE nem kezdte rosszul a szezont, ráadásul komoly célokat is határoztak meg a klubnál.

A ZTE a Honvéd otthonában elért 1-0-os sikerrel kezdte az évet, majd az FTC ellen elmaradt meccsük után előbb 1-1-es döntetlent értek el az Újpest ellen, majd kikaptak 3-1-re a Kisvárdától. Az egerszegiek nyáron új edzővel és sportigazgatóval, Ricardo Monizzal és Dragóner Attilával vágtak neki a munkának, sok fiatal játékosnak szavaztak bizalmat, és az első ötbe kerülést határozták meg célként. A „Zete” harmadik éve szerepel már zsinórban az élvonalban, ezalatt sorrendben a 7., a 9., majd a 8. helyen zártak, ezt a szintet szeretnék most megugrani.

Kecskeméti oldalon sincs ok azonban arra, hogy ne legyen meg a kellő önbizalom a találkozó előtt, hiszen négy forduló után még veretlen Szabó István csapata, mely az NB II-ben is február 28-án kapott ki utoljára. Hiányzókkal sem kell előreláthatólag számolnia a szakmai stábnak, egyedül Zeke Márió lesz majd eltiltott. A két klub a múltban teljesen kiegyenlített mérleget állított fel, három-három sikerre két döntetlen jut, vendég győzelemre még egyszer sem került sor.

– Amennyire én látom, a két klub filozófiája hasonló, azzal a különbséggel, hogy több év előnyben van ellenfelünk, régóta egyengetik azt az utat, amit választottak. Van az NB I. mellett akadémiájuk, van NB III-as csapatuk, illetve Lendván egy fiókcsapatuk. Jól felépített a rendszerük, akik kinőnek az NB III-ból, a szlovén másodosztályban fejlődhetnek tovább, ez egy nagy segítség nekik. Sok fiataljuk van, hozzánk hasonlóan gondolkodnak ezen a téren, szeretik felépíteni a játékosokat, amiből profitál a csapat. Minden meccs nehéz, ez a mostani is az lesz. Egy nagyon intenzív futballt játszanak mostani edzőjükkel, a nyáron is nagyon bátran kimondták azt, hogy az első ötbe szeretnének kerülni. Ehhez támadni kell, ehhez gólokat kell lőni, a törekvésük meg is van erre. Mi se szeretnénk viszont rosszul teljesíteni szombaton, így élvezetes lesz a meccs, melyen szeretnénk itthon tartani a három pontot – mondta Szabó István, a KTE vezetőedzője.

A mérkőzés napján az uszoda felőli lelátónál ajándéktárgy értékesítés is zajlani fog már, egyelőre csak ezen az oldalon, de a jövőben mindkét lelátón elérhetővé tesszük a szolgáltatást. Első körben főleg különböző pólók közül válogathatnak drukkereink, de hamarosan mezek és egyéb tárgyak is érkeznek hozzánk.

Szurkolói információk

A találkozóra online már zajlik a jegy- és bérletértékesítés, míg a mérkőzés napján 16:00-kor nyitnak ki pénztárak. Érdemes korábban érkezni, hogy minél gördülékenyebben haladjon a beléptetés, erre plusz beléptetési pontokkal, illetve mobil jegyolvasókkal is készülünk.

A beléptetés során a kedvezményes jegyeket és bérleteket ellenőrzik, így mindenképpen szükséges bemutatni egy születési időt igazoló okmányt (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány). Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is. Klubkártyára nincs szükség.

A Széktói Stadion teljes területén és a pénztárakban továbbra is csak készpénzzel lehet vásárolni.

További információk ide kattintva.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu