Kiss Tamás személyében kétszeres magyar válogatott szélsőt szerződtetett az Újpest FC. A 22 éves játékos Felcsútról, a Puskás Akadémia csapatától érkezik a Dózsához. Kiss egyébként megjárta már a holland első osztályt is, ott ugyan 11 alkalommal pályára lépett, de csak 1 találata volt. 20 esztendősen bemutatkozott az első számú nemzeti csapatban is, és a lengyelek elleni VB-selejtező mérkőzésen a győztes gólt szerző Gazdag Dánielnek ő adta az gólpasszt. Azóta hazatért Frízföldről, az elmúlt szezont a Puskás Akadémiában töltötte, de a mai naptól már az Újpest játékosa, ahol a 11-es mezben fog játszani.
Kép: Puskás Akadémia FC
Kiss Tamás első interjúja az Újpest színeiben: „Tetszik az irány, amerre az Újpest elindult, ráadásul Magyarország egyik legnagyobb klubjáról beszélünk, ahol az elmúlt években többen is újjászülettek, és válogatott szintig építették fel újra magukat. Nekem is ez az egyik célom, hiszek magamban, és abban, hogy sokkal többre vagyok képes. Mindezek mellett azt is alig várom, hogy a legendás újpesti szurkolók előtt futhassak ki a Szusza Ferenc Stadion gyepére!”
forrás: Újpest FC