Ma a Paks-Budaörs mérkőzéssel elkezdődik a 2024-25-ös magyarországi klubszezon

Az Európa-bajnokság alatt megkezdődik az új idény a magyar klubcsapatok számára, hiszen elkezdődik a felkészülési időszak, amely július 21-ig tart.

A mai napon 10 órától Pakson indul el útjára a labda, ahol a harmadosztályú Budaörs lesz Bognár Györgyék ellenfele.

Egy órával később újabb NB I-NB III-as csata következik a programban, ahol a Nyíregyháza a Cigánd együttesét fogadja.

Este 17 órától pedig pályán a címvédő Ferencváros is a szlovén Nafta Lendva ellen.

A felkészülési program két nap szünet után kedden a Diósgyőr-Eger összecsapással folytatódik.

A nemzetközi kupában először a Paks lesz érdekelt a román Hunedoara ellen, majd két héttel később a Fehérvár a Sumqayit, a PAFC a Dnipro, míg a Ferencváros a TNS vagy a Decic ellen lép pályára.

Július 27-én pedig indul az NB I-es szezon, majd 28-án megkezdődik az NB II és az NB III is.

A MOL Magyar Kupa 1. fordulóját augusztus 3-án rendezik, ekkor még nem lesznek érdekeltek az NB I-es és NB II-es csapatok, csak a szeptemberi válogatott szünet után.