Lukács Dániel: ,,Gólokkal és gólpasszokkal akarok segíteni”

A mai napon vált hivatalossá, hogy visszatér Kecskemétre a csapat korábbi gólvágója, Lukács Dániel. Az NB1-ben szereplő lila-fehér klub a szintén élvonalbeli Diósgyőrtől vásárolta vissza korábbi kiválóságát.

fotó: Kecskeméti TE

A 27 éves támadónak nagy szerepe volt abban, hogy a KTE újra az NB1-ben szerepelhessen, hiszen a 2021/2022-es másodosztályú szezonban 25 gólt szerezve ő lett a bajnokság gólkirálya, valamint kiosztott még 8 gólpasszt is.

fotó: Kecskeméti TE

Lukács Dániel a klubnak adott interjújában elmondta, hogy komoly célokkal tért vissza Kecskemétre.

,,Elég hirtelen jött a váltás, hiszen arról ugyan tudtam, hogy a KTE megkereste a Diósgyőrt első körben, de először nem tudtak megegyezni a klubok. Úgy készültem, hogy maradok, de végül megegyeztek a felek, ezek után már én döntöttem úgy, hogy szeretnék visszatérni Kecskemétre. Nehéz döntés volt, mert nem arról volt szó, hogy ne szerettem volna Diósgyőrben játszani, de Kecskeméten más szerepkörben számítanak rám, ami fontos szempont volt. Kecskeméten nem úgy mentünk neki a bajnokságnak, hogy fel kell jutni, a Diósgyőrnél viszont kimondott cél volt, vezették is a bajnokságot. Nem bántam meg, szép másfél évet töltöttem Diósgyőrben. Kitűnő atmoszférában játszhattunk, Miskolcon nagyon szeretik a futballt. Engem és a családomat is rendre nagyon pozitívan fogadtak, akkor is, ha nem ment esetleg úgy a csapatnak. Jó szakasza volt az életemnek, bízom benne, hogy Diósgyőrben is így emlékeznek majd rám vissza. Az én célom most már az, hogy gólokat rúgjak, gólpasszokat adjak, minél jobb játékkal segítsem a csapatot. Ez lebeg a szemem előtt, de persze úgy, hogy minél több meccset nyerjünk meg.”

A támadó már túl van az első edzésen is régi-új csapatában.

fotó: Kecskeméti TE