Mint arról korábban beszámoltunk, hogy az NB1-től 6 év után búcsúzó Kisvárda együttesétől több labdarúgó is távozik a szezon végén és köztük van a klub legendás középpályása, Lucas Marcolini Dantas Bertucci is, akinek lejár a szerződése. A 35 éves játékos 2015 és 2024 között aki 264 mérkőzésen szerepelt a szabolcsi klub színeiben, amelyeken 17 gólt szerzett, valamint kiosztott 14 gólpasszt is. Lucas a Kisvárdával szerepelt az NB2-ben, az NB1-ben, valamint az Európa Konferencia-Liga selejtezőjében is.
fotó: Kisvárda FC
A csakfoci.hu-hoz hasonlóan szerkesztőségünk is úgy értesült, hogy a 35 éves középpályás még nem gondol arra, hogy befejezi a labdarúgó pályafutását, de állítólag már szeretné elkezdeni az edzői pályafutását is. Úgy tudjuk, hogy az NB3 Észak-Keleti csoportjának 7. helyén álló Karcagi SE szívesen látná a soraiban Lucast, aki párhuzamosan csinálná az edzői karriejrét a DVSC Labdarúgó Akadémián.
Lucas számára nem lenne ismeretlen Debrecen városa és a DVSC sem, mivel első magyarországi klubja a DVSC II volt, majd nem sokkal később az NB1-ben is a Loki színeiben mutatkozott be.
fotó: Kisvárda FC
A Karcag együttese a hétvégén zárja le az NB3-as bajnokságot, ahol az 5. helyezett DEAC vendégei lesznek Varga Attila tanítványai.