KL-győztes guineai középpályás lehet a Ferencváros következő nagy fogása – sajtóhír

A labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Ferencvárosi TC ügyeiben általában jól értesül Üllői 129 nevű portál arról számolt be, hogy a zöld-fehér klubnál képben lehet a belga élvonalbeli RSC Anderlecht 27 esztendős védekező középpályásának, Amadou Diawarának a szerződtetése. A portál azt is tudni véli, hogy a Fradi komolyan foglalkozik a játékos ügyével, de konkrétumokig még nem jutottak a felek. A belga lapok szerint mindenképpen megszabadulnának a játékostól, mert a 1.5 millió eurós fizetésével jelenleg ő számít a klub egyik legjobban fizetett futballistájának.

fotó: RSC Anderlecht

A korábban guineai csodagyereknek tartott Amadou Diawara karrierje nagy részét Olaszországban töltötte, megfordult többek között az olasz élvonalbeli Bolognanál, a Napolinál, valamint az AS Románál is, akikkel 2022-ben megnyerte a Konferencia-Ligát.

Összesen 127 alkalommal lépett pályára a Seria A-ban, amelyeken 3 gólt szerzett, valamint kioszott 3 gólpasszt is. A 2010-es évek végén, 2020-as évek elején az olasz élvonalbeli bajnokság egyik legjobb középpályásának számított, pályára léphetett még a Bajnokok-Ligájában és az Európa-Ligában is, de fokozatosan egyre csak lentebb csúszott a ranglétrán.

fotó: IMAGO

2022 nyarán közel 2 millió euró ellenében szerződött a belga Anderlechthez, ahol eleinte stabil kezdőnek számított, majd aztán kiegészítő ember lett és szépen lassan kiszorult a brüsszeli gárdából. Jelenlegi csapatában 47 tétmeccsen volt a pályán, ahol 1 gól és 1 gólpassz van a neve mellett, de 2023 decembere óta nem lépett pályára.

Mindezek ellenére a guineai válogatottban alapembernek számít, szerepelt az Afrikai Nemzetek Kupáján, a VB-selejtezőkön és az Olimpián is. Összesen 43 alkalommal lépett pályára hazája nemzeti csapatában.

Ami a transzfer elősegítheti, hogy jelenleg az FTC-nél van kölcsönben a szintén guineai válogatott, BL-győztes labdarúgó, Naby Keita, aki nagyon jó kapcsolatot ápol a 27 esztendős védekező középpályással, de mindketten hasonló helyzetben vannak, hiszen régen léptek már pályára tétmérkőzésen.

fotó: Bundesliga

Amadou Diawara szerződése idén nyárig érvényes a belga fővárosi együttesnél, így a Ferencváros és a kérői már szabadon tárgyalhatnak vele az Anderlecht hozzájárulása nélkül. A játékos becsült piaci értéke a német Transfermarkt szerint 700 ezer euró.