Két meccset is játszott szombaton az Újpest

Két mérkőzés várt az Újpest csapatára szombaton.

Az első erőmérő a német harmadosztályú Mannheim ellen volt.

A felkészülési mérkőzéseken remeklő Dékei Márk a 12. percben saját térfeléről felsőlécet emelt (ellentétben a Vasas ellen, ahol gólt), a kipattanót azonban Ljujic a hálóba lőtte (1-0). Az első játékrészben kisebb helyzetek adódtak mindkét csapat előtt, majd a második elején Boyd fejjel bevette az Újpest kapuját.

Mannheim 1-1 Újpest (Boyd 53′, ill.: Ljujic 12′)

Újpest FC: Piscitelli – Bese, Fehér, Gergényi – Simon K., Tajti (Simon B.), Geiger, Tamás – Ljujic, Radosevic – Dékei.

SV Waldhof Mannheim: Hanin – Voelcke (Shipnoski), Hoffmann, Kobylanski (Wagner), Benatelli (Sietan) – Karbstein (Carls), Abifade (Okpala), Yigit, Fein (Rieckmann) – Boyd (Thalhammer), Arase (Rexhepi)

kép: Újpest FC

A második mérkőzésre az osztrák St. Pölten ellen került sor. A találkozó viszonylag kevés helyzetet hozott, a második félidő elején Banai védett nagyot, majd Csoboth harcolt ki a másik oldalon tizenegyest, amit Mucsányi Márk váltott gólra, ezzel az Újpest 1-0-ra nyerni tudott.

St. Pölten 0-1 Újpest (Mucsányi 49')

Újpest FC: Banai (Genzler) – Kobouri (Máté), Eckl, Keita (Mucsányi Miron) – Baranyai, Árki, Mucsányi Miron (Nunes), Kollarik (Karamoko) – Csoboth (Simon B.), Dénes – Mucsányi Márk

St. Pölten: Strasser (Kurz) – Bauer, Thesker, Wisak, Nutz, Messerer (Neumayer) – Sukiasyan, Keiblinger (Sztendera), Barlov – Shaqiri (Amoah), Dombaxi (Stückler)