A tavaszi szezon folyamán még nyeretlen Újpest látta vendégül a kiesés elől menekülő DVSC-t a Megyei úton a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 27. fordulójának múlthét vasárnapi játéknapján. A fővárosi lila-fehérek két elveszített derbi után szerettek volna javítani, míg a Loki egy magabiztosan megnyert keleti rangadót követően szerette volna tovább folytatni a menetelését.

fotó: Nemzeti Sport
A találkozó elején bekezdett az Újpest, a 4. percben Karamoko távolról próbálkozott egy távoli lövéssel, ám a középre tartó labdát magabiztosan fogta Pálfi Donát. Pár perccel később Beridze centerezését követően Karamoko belsőzött a kapuba, ám a játékvezető egy korábbi les miatt érvénytelenítette a találatot, így szabadrúgással jöhetett kifelé a DVSC.
Ezután felpörögtek a hajdúságiak, Domingues beadása után Bárány Donát hat méterről fejelhetett, de pont Piscitelli kezébe tette azt. A 23. percben már Domingues került helyzetbe, de hat méterről ő is a kapu mellé fejelt.
A 32. percben kis híján egy nagyot villant Beridze, amikor is 18 méterre a kaputól majdnem a jobb felső sarokba lőtt egy szabadrúgást. A hátralévő percek már nem hoztak túl sok izgalmat az első félidőben, így 0-0-s eredménnyel mehettek az öltözőbe a felek.

fotó: Nemzeti Sport
Ami nem jött össze az első félidőben, az sikerült a második játékrész elején: a 48. percben Rasak mélységi indítását követően Beridze tíz méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. (1-0)
Néhány perccel később már kettővel mentek a fővárosi lila-fehérek: Lacoux beadását követően még Castegren kifejelte a labdát, ám pont az érkező Rasak elé, aki 15 méterről lőtt, majd Lang Ádámon irányt változtatva a kapu bal felső sarkába került. (2-0)

fotó: Újpest FC
Nem sokáig volt kétgólos előnyben az Újpest, hiszen viszonylag gyorsan jött a Loki szépítése: a 64. percben Youga nagy bedobását követően Maurides csúsztatta tovább Bárány Donát elé és a támadó közelről nem hibázott. A 24 esztendős futballistának ez volt a 12. gólja a bajnokságban. (2-1)
A 70. percben Castegren balról adott középre Mauridesnek, aki kibújt a védők közül és hét méterről fejelt, de csak a kapufát találta telibe, majd percekkel később Piscitelli rossz helyre ütötte a labdát, a lecsorgót Vajda Botond lőtte rá, ám az utolsó pillanatban belevetődött Duarte a labdájába.
A hajrában Horváth Krisztofer zárhatta volna le a nyitott kérdéseket, de az újpestiek játékosa ziccerben a felsőlécet találta el. Az utolsó pár percben mindent megtett a DVSC az egyenlítés érdekében, de a beadások, szélről belőtt labdák nem vezettek eredményre, így végül az Újpest 2-1-re legyőzte hazai pályán a Debrecent, amely a lila-fehérek első bajnoki sikere volt 126 napot követően.
OTP Bank Liga NB1, 27. forduló
Újpest FC – Debreceni VSC 2-1 (0-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5502 néző
Vezette: Rúsz Márton (Garai Péter, Rózsa Dávid)
Újpest: Piscitelli – Joao Nunes, Duarte, Fiola – Bese, Lacoux, Rasak, Gergényi – Beridze (Ljujic, 66.), Brodic (Kaczvinszki, 87.), Karamoko (Horváth K., 76.)
Vezetőedző: Bartosz Grzelak
DVSC: Pálfi – Castegren (Kocsis D., 75.), Lang, Hofmann – Szécsi M., Szuhodovszki (Maurides, 46.), Youga, Szűcs T. (Djurasek, 46., Dzsudzsák 53.), Vajda B. – Bárány D., Domingues
Vezetőedző: Nestor El Maestro
Gólszerzők: Beridze (48. perc), Rasak (57. perc) illetve Bárány D. (64. perc)
Az Újpest ennek a sikernek és az eredmények alakulásának köszönhetően egy kicsit stabilizálta magát a tabella 7. helyén, míg a DVSC a Nyíregyháza győzelmének köszönhetően visszacsúszott a kiesést jelentő 11. helyre. A következő fordulóban lila-fehér rangadót rendeznek, ahol az Újpest majd Kecskemétre látogat, míg a DVSC majd a Zalaegerszeget fogadja a Nagyerdei Stadionban.