Hornyák Zsolt szerződését 2027-ig meghosszabbította a Puskás Akadémia

Az NB1-es Puskás Akadémia FC pénteken a hivatalos honlapján közölte, hogy további két évvel, azaz 2027 nyaráig meghosszabbították a csapat vezetőedzőjének, Hornyák Zsoltnak az idén nyáron lejáról szerződését, így a felvidéki származású tréner továbbra is marad a felcsúti klub alkalmazásában.

fotó: Puskás Akadémia FC

,,Hornyák Zsolt két évvel meghosszabbította idén júniusban lejáró szerződését a Puskás Akadémia FC-vel. A kölcsönös bizalom eredményeként a közös munka folytatódik, hiszen klubunk 2027-ig szóló szerződéshosszabbítást írt alá az 52 esztendős szakemberrel, így a következő két évadban is ő irányítja első csapatunkat.”áll a felcsúti egyesület közleményében.

Az 52 esztendős szakember továbbra is a magyar első osztályú bajnokság leghosszabb ideje regnáló edzője a 12 csapatos mezőnyben, aki 2019 nyarán érkezett a klubhoz, ahol összesen 231 tétmérkőzésen ült már a felcsútiak kispadján. Irányításával a Puskás Akadémia egyszer végzett a negyedik, háromszor a harmadik, kétszer pedig a második helyen, jelenleg pedig még reális esélye van arra, hogy letaszítsa az élről a Ferencvárost, amely mögött három pont a hátránya három fordulóval a bajnokság vége előtt.

A Puskás Akadémia az elmúlt években az európai kupaporondon is megmutathatta, hogy mire képes olyan nemzetközi szinten is elismert ellenfelekkel szemben, mint például az olasz ACF Fiorentina vagy a portugál Vitória Guimaraes, sőt, előbbi csapat ellen csak egy hajszál választotta el a felcsútiakat a klub történelmének legnagyobb sikerétől, ám a firenzeiek 11-es párbajt követően bejutotta a Konferencia-Liga főtáblájára.

„Boldog vagyok, hogy folytatódik a közös munka. A vezetőség további két évre szavazott nekem bizalmat, ami nagyon megtisztelő. Amíg számítanak rám, igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni a klubot. A motivációval továbbra sincs gond, sok elvégzendő feladat vár ránk. Legfőbb célunk, hogy újabb fiatal akadémistákat építsünk be az első csapatba, és természetesen szeretnénk eredményesen teljesíteni a jövőben is.” – nyilatkozott a szerződéshosszabbítás után Hornyák Zsolt.

fotó: Nemzeti Sport

A Puskás Akadémia csapata az OTP Bank Liga NB1 31. fordulójában a kiesés ellen küzdő DVSC vendége lesz majd szombat délután.