HIVATALOS: Pascal Jansen veszi át a Ferencváros irányítását

A legutóbbi NB1-es idényben is bajnoki címet szerző Ferencváros együttese a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a következő szezonban Pascal Jansen fogja irányítani a csapatot, amelynek köszönhetően lezárult egy hosszú ideje tartó edzőkérdés a fővárosi zöld-fehéreknél.

fotó: Ferencvárosi Torna Club

A holland-angol kettősállampolgárságú Pascal Jansen futballista karrierje elég korán véget ért, méghozzá egy súlyos térdsérülésnek köszönhetően, de fiatalon megfordult az AZ Alkmaarnál, az Ajax Amszterdamnál, a Haarlemnél és a Telstarnál is.

Jansen ezután az edzői karrier felé fordult, 1993-től 1998-ig a Haarlem utánpótlás-trénereként dolgozott, majd Ázsiában próbált szerencsét, két szezonon keresztül az Al-Jazeera és az Al-Wahda edzői stábjában tevékenykedett. Ezt követően visszatért Hollandiába, ahol a Vitesse és a Sparta Rotterdam akadémiáján dolgozott.

2011-ben a Sparta Rotterdam első csapata mellett folytatta a munkát, segédedzőként. Két évvel később került a PSV-hez, ahol először az akadémián számítottak rá, az U19-es és az U21-es együttest egyaránt két-két évig irányította. 2017-től egy éven keresztül a PSV akadémiáját vezette, majd csatlakozott az AZ Alkmaarhoz, ahol két évig csak segédedzőként, majd 2020. decemberétől már vezetőedzőként dolgozott.

Irányítása alatt a csapat egy bronzérem mellett egyszer a negyedik, egyszer pedig az ötödik helyen végzett a holland bajnokságban. A nemzetközi porondon mindhárom alkalommal az Európa Konferencia-Ligában dirigálta a piros-fehéreket, a mögöttünk hagyott szezonban nem sikerült továbbjutnia a csoportból, 2022-ben azonban a nyolcaddöntőig jutott vele a csapat, míg tavaly egészen az elődöntőig juttatta az Alkmaart.

Érdekesség Pascal Jansennel kapcsolatban, hogy már dolgozhatott együtt a magyar válogatott balhátvéjével, Kerkez Milossal, valamint azzal az Arne Slottal, aki a következő szezontól a Liverpool menedzsere lesz.

fotó: VI

A Ferencváros együttese a holnapi nap folyamán kezdi meg a felkészülést a 2024/2025-ös szezonra. A játékosok egy része a németországi Európa-Bajnokságon vesz részt a válogatottjával, de sokan már elindultak Budapestre, hogy az új edzővel együtt vágjanak bele a munkába.

fotó: Ferencvárosi Torna Club