HIVATALOS: Kovácsik Ádám a Paks új kapusa

A múlthét folyamán távozott az NB1-ben szereplő Paks csapatától Szappanos Péter, aki a szaúdi profi ligában szereplő Al Fatehnél folytatja a pályafutását. Az elmúlt napokban több kapussal is kapcsolatba hozták a paksiakat, de a tolnai csapat választása végül Kovácsik Ádámra esett, akinek érkezését hétfőn jelentette be az atomvárosi klub. A 33 esztendős hálóőrt átigazolási díj nélkül szerezték meg, mivel a legutóbbi szezon végén lejárt a szerződése Mezőkövesden.

fotó: Paksi FC

,,Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy Paksra igazolhattam. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, hogy Szappanos távozása után rám gondoltak a klubvezetők. Céljaim egyértelműek, szeretnék átélni a tavalyihoz hasonló sikeres szezont a csapattal. Jó lenne újra érmet és kupát nyerni, mikor legutóbb ilyenekben volt részem, a kisfiam egész pici volt, de a magam szempontjából is nagyszerű lenne egy elégedett összegzést végezni egy év múlva. Hiányoznak a sikerek. A csapat nagy része ismerős, az öltözői közegről csak csupa jót hallottam. Az összetartó, családias légkör pedig kívülről is látszik, ez a Paks erőssége. Szeretnék mielőbb teljes értékű tagja lenni a csapatnak, izgatottan várom a feladatokat.”fogalmazott a kontraktus aláírását követően Kovácsik Ádám.

Kovácsik Ádám karrierje a Budapest Honvédban indult, majd még az utánpótláséveiben került a Ferencvároshoz, ahonnan aztán hosszú légiósévek következtek. 2007-től nyolc éven keresztül Olaszországban játszott a Reggina, a Foligno, a Pavia, valamint a Carpi együttesében. 2015 nyarán tért vissza Fehérvárra, ahol nyolc évig védett, közte egy év győri kölcsönjátékkal. A Vidivel bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett. Az előző szezonban a Mezőkövesd hálóőre volt. A magyar bajnok és kupagyőztes újdonsült paksi kapus NB1-es meccsszámlálója eddig 154 találkozót jegyez.

Teljesítményének köszönhetően 2017. november 9-én bemutatkozhatott a magyar válogatottban is, méghozzá egy Luxemburg elleni 2-1-re elveszített felkészülési mérkőzésen.

fotó: MTI

A Paks együttese csütörtök este a klub történelmének legfontosabb mérkőzését fogja játszani, méghozzá a cseh Mladá Boleslav ellen a Konferencia-Liga selejtező rájátszásának visszavágóján. Az első mérkőzésen 2-2-es döntetlen született, így a tolnaiaknak minden esélye megvan arra, hogy főtáblára kerüljön.