HIVATALOS: Giorgi Beridze visszatért Újpestre

A labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Újpest FC péntek délelőtt a hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtették a 27 esztendős georgiai válogatott balszélsőt, Giorgi Beridzét. A korábbi újpesti közönségkedvenc ingyen tért vissza fővárosi lila-fehér klubhoz, miután idén január végén szerződést bontott a török másodosztályú Kocaliesporral.

fotó: Újpest FC

,,A még mindig csak 27 éves játékossal egyértelműen bővülnek vezetőedzőnk variációs lehetőségei. Üdv újra Újpesten, Giorgi!”áll az újpesti klub hivatalos közleményében.

Giorgi Beridze hazájában, Georgiában kezdett el futballozni, és az FC Dila csapatában mutatkozott be a felnőttek között. Ezt követően játszott Belgiumban és Szlovákiában is, mielőtt 2018-ban – első ízben – a Megyeri útra helyezte át székhelyét. 2019-ben a Gentbe igazolt, ám 2020 októberében visszatért a IV. kerületbe, és 2021-ben Magyar Kupát is nyert az Újpesttel. Ezt követően Törökországba igazolt, ahol előbb az Ankaragücü, majd Kocaelispor labdarúgója volt, egészen idén januárig.

A támadósor minden pontján bevethető Beridze újpesti visszatérése korábban többször is felmerült a hazai és a külföldi sportsajtóban, ráadásul azoknak a híreszteléseknek volt reális alapja is, ám ő végül maradt Törökországban.

A georgiai szélső támadó összesen 96 tétmérkőzésen lépett pályára Újpesten, amelyeken eddig 33 gólt és 20 gólpasszt jegyzett idáig, amelyeket mostantól tovább bővíthet. A játékos visszatérésével tovább erősödött az újjáépülőben lévő újpesti keret eddig sem gyenge támadósora.

fotó: Újpest FC