HIVATALOS: Callum O’Dowda személyében ír válogatott középpályással erősített a Ferencváros

A labdarúgó Fizz Liga NB1-es Ferencvárosi TC péntek délután a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtették a legutóbbi szezonban még az angol másodosztályban (Championship) szereplő Cardiff City ír válogatott játékosát, Callum O’Dowdát. A 30 esztendős, 180 centiméter magas futballista a középpálya közepén, illetve bal oldalán is bevethető játékos, de tud játszani balhátvédet is, így Robbie Keane vezetőedzőnek számos választási opciója lesz majd vele kapcsolatosan.

fotó: Ferencvárosi Torna Club

Callum O’Dowda 1995. április 23-án született az angliai Oxford városában. Szépen végigjárta az utánpótlás korosztályokat, majd 2013-ban bemutatkozott a felnőttek között is az angol Oxford Unitedben. Az Oxford United első csapatában 87 bajnokin 12-szer vette be az ellenfelek hálóját.

2016-ban szerződött a Bristol Cityhez, amelynek színeiben 160 bajnoki meccsen lépett pályára, és nyolc gólt szerzett.

2022 júliusában igazolt a walesi Cardiff Cityhez. Az angol másodosztály 2024/2025-ös idényében 42 találkozón lépett pályára, két találatot és három gólpasszt jegyzett, ám csapata így is búcsúzni kényszerült a másodosztálytól, és jövőre az angol harmadosztályban kezdhetik meg a menetelésüket.

fotó: BBC

Callum O’Dowda 31 alkalommal lépett pályára Írország felnőtt labdarúgó válogatottjában, és azokon egy gólt szerzett, emellett karrierje során több mint 250 meccsen játszott az angol másodosztályú bajnokságban, amelyeken 14 gól és 20 gólpassz volt a mérlege. A játékos becsült piaci értéke a német Transfermarkt adatai szerint 1,2 millió euró.