HIVATALOS: Borbély Balázs irányítja a következő szezonban is az ETO FC Győrt

Az NB1-be kilenc év után feljutó ETO FC Győr csapata hivatalosan is bejelentette, hogy az élvonalban is Borbély Balázs fogja irányítani a győri zöld-fehéreket. A 44 esztendős tréner 2026 nyaráig kötelezte el magát a győrieknél.

fotó: ETO FC Győr

Borbély Balázs még áprilisban vette át az ETO irányítását, ám nem volt túl sok ideje az ismerkedésre, mivel még öt nagyon fontos mérkőzés várt rá és a csapatra is. Egy magabiztos, 5-0-s idegenbeli sikerrel nyitott a Mosonmagyaróvár ellen, majd hazai pályán a PMFC-t győzték le 3-1-re. Ezután Kazincbarcikán az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek, ám a tréner remekül nyúlt bele a meccsbe, és fordítani tudtak a győriek. Május 20-án következett a szezon rangadója a Vasas ellen, ahol ismét nagy tartásról tettek tanúbizonyságot, hiszen kétszer is hátrányból felállva győztek 3-2-re, majd az utolsó bajnokin az Ajka otthonában Riquelme góljával nyert az ETO, amely feljutást jelentett a csapatnak, majd következhetett a jól megérdemelt ünneplés is.

Borbély Balázs 100%-os teljesítménye meggyőzte a csapat vezetőségét arról, hogy érdemes folytatni a közös munkát az NB1-ben is. A szakember a klub hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, hogy izgatottan várja a következő kihívásokat.

,,Megtisztelő számomra, hogy megkaptam a lehetőséget a tulajdonosoktól, és továbbra is én lehetek az ETO vezetőedzője. Nem volt nehéz meghoznom a döntést, hiszen nagyon örülök neki, hogy velem képzelik el a jövőt. A terveink közösek a klubvezetéssel, a játékosokkal és a szakmai stábbal, egyértelműen bent kell maradnunk az élvonalban, ahol jól akarunk szerepelni. Tisztában vagyunk vele, hogy ez más kávéház, magasabb a színvonal. Ennek tudatában szeretnénk megerősíteni a csapatot, olyan minőséget akarunk kialakítani, ami biztosítja számunkra a célok elérését. Holnaptól belevágunk a munkába, innentől mindenki azon dolgozik, hogy egy jó felkészülést csináljunk."

fotó: ETO FC Győr

Az ETO csapata a héten kezdte el a felkészülést az előttünk álló szezonra. Az első napon még a teszteléseken volt nagyobb hangsúly, majd nem sokkal később már megkezdték a pályás edzéseket is.