HIVATALOS: Berki Marcell Kecskeméten folytatja pályafutását

A Kecskeméti TE bejelentette, hogy kivásárolta szerződéséből a 20 éves támadót, Berki Marcellt, aki a Fehérvártól érkezik.

A támadó Székesfehérváron nevelkedett, majd 2018-ban került a Salzburghoz, ahol az Ifjúsági Bajnokok Ligájában is szerepelt, a Lieferingben pedig egy-egy gólig és gólpasszig jutott. 2023 nyarán tért haza Magyarországra, ahol a Fehérvár színeiben tavasszal a Mezőkövesd ellen élete első NB I-es gólját is megszerezte. Összesen 13 NB I-es meccsen játszott tavaly, ebben a szezonban kétszer lépett pályára. A magyar U19-es válogatottban is szerepelt, 2022-ben duplázni tudott a Gibraltár elleni Eb-selejtezőn.

Friss az élmény még számomra, ugyanakkor amikor meghallottam, hogy a KTE engem szeretne, akkor nagyon boldog lettem. Nem sokat gondolkodtam, szerettem volna váltani és jönni. Tisztában vagyok vele, hogy egy nagyon jó klubról van szó, mely a játékosok kinevelésében is komoly sikereket ért már el. Tökéletes lépés ez számomra fiatalként, ami az én munkabírásommal egy nagy lehetőség is. Szeretném megmutatni, hogy mit tudok, ezzel is segítve a klubot. Célom, hogy minél több játékperchez jussak, azt tartalommal töltsem meg, és remélem, hogy a szurkolók is gyorsan meg fognak kedvelni ezáltal.- nyilatkozta Berki a KTE honlapjának.

kép: Kecskeméti TE