A kiesés elől menekülő Zalaegerszeg látta vendégül múlthét szombaton a nemzetközi kupaszereplésre hajtó MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 23. fordulójában. A zalaiak jó formában várták az összecsapást, hiszen a legutóbbi öt bajnokijukon négyen veretlenek maradtak, míg a fővárosi kék-fehérek elég sok gólt lőttek az elmúlt két fordulóban, előbb a DVTK-nak négy gólt, míg az Újpest öt gólt lőttek Horváth Dávidék.

fotó: Nemzeti Sport
A kék mezes Zalaegerszeg korán szerzett vezetést a mérkőzésen: a 3. percben Evangelou ívelt remekül Croizetnak, aki egy jó átvétel után 10 méterről, ballal a hosszú alsó sarokba lőtt. A 33 esztendős francia támadónak ez volt az 5. gólja az idei bajnokságban. (1-0)
A bekapott gól felrázta az MTK-t, akik igyekeztek nagy nyomást helyezni a hazai együttesre, de egy darabig csak mezőnyfölényben futballoztak a fővárosiak, valamint sokat tartózkodtak az ellenfél 16-osának környékén, de igazi helyzetig a 23. percig kellett várni, amikor is Kosznovszky Márk passza után Molnár Rajmund lőtt 23 méterről a kapu fölé.
A 36. percben Croizet nyert meg egy test a test elleni csatát, majd remekül iramodott meg a vendégek kapuja felé, majd a 16-oson belülre érve szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozta az ötös sarkán álló Dénes Vilmost, ám a fiatal támadó az üresen maradt kapu mellé lőtt. Négy perccel később Mim Gergely ugratta ki mélységből Croizet, aki ziccerben a kapu mellé lőtt.
A félidő végén még két nagy zalai helyzet jutott, előbb Croizet lőtt a kapu felé, majd Dénes Vilmos fejelt a kapu felé egy szögletet követően, így végül egygólos zalaegerszegi vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

fotó: Nemzeti Sport
A második félidő is egy Croizet-helyzettel indult, a francia támadó jobbról cselezte befelé magát, majd 14 méterről tüzelt, ám Demjén Patrik szépen védett. Pár perccel később ismét Croizet került helyzet, majd Varju Benedekkel nagyot csatázott, majd a kapujából kifutó Demjén zárta remekül a szöget és mentett egy nagyot.
A 75. percben emberhátrányba került a Zalaegerszeg, miután a csereként pályára lépő Esiti egy ártalmatlan szituációban, de véletlenül letaposta az előtte álló korábbi ferencvárosi csapattársát, Gruber Zsombort. A VAR-vizsgálatot követően Dr. Csonka Bence játékvezető azonnali piros lapot mutatott fel a nigériai középpályásnak, így az utolsó bő negyedórát emberhátrányban játszották le Márton Gábor tanítványai.
A kiállítás miatt le kellett cserélni a pár perccel korábban beállt Krajcsovics Ábelt, aki alig volt a pályán, de az eredmény megőrzése miatt védekezésre kényszerültek a hazaiak, így Várkonyi Bence érkezett a játéktérre a 80. percben.
Az MTK igyekezett kihasználni a lehetőséget, ám Gruber ívelése után Molnár Ádin elé került a labda, aki lövés helyett a passzolást választotta, így elmaradt a komolyabb gólhelyzet.
A 91. percben így is összejött az egyenlítés a fővárosiaknak: Molnár Ádin centerezett jobbról tökéletesen, a középen üresen maradó Polievka pedig hat méterről, védhetetlenül a léc alá lőtt. (1-1)
A hátralévő időben nem alakult ki komolyabb lehetőség a két csapat kapuja előtt, így 1-1-es döntetlennel ért véget a Zalaegerszeg – MTK bajnoki mérkőzés.
OTP Bank Liga NB1, 23. forduló
Zalaegerszegi TE – MTK Budapest 1-1 (1-0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2616 néző
Vezette: Dr. Csonka Bence (Kóbor Péter, Szécsényi István)
Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Szendrei, Evangelou, Csóka, Nyíri – Sankovic – Dénes V. (Krajcsovics, 73.) (Várkonyi, 80.), Sajbán M. (Kiss B., 46.), Bakti (Esiti, 73.), Mim – Croizet (Almási, 80.)
Vezetőedző: Márton Gábor
MTK: Demjén – Hej, Varju, Végh B., Kovács P. – Kata – Gruber, Kosznovszky (Horváth A., 72.), Bognár I. (Stieber, 72.), Molnár R. (Németh K., 59.) – Jurina (Molnár Á., 46.)
Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerzők: Croizet (3. perc) illetve Polievka (90+1. perc)
Kiállítva: Esiti (75. perc – Zalaegerszeg)
A két csapat nem tudta előrébb lépni a táblázaton, inkább megerősítették a helyüket, a Zalaegerszeg maradt a 9. helyen, míg az MTK maradt a 4. helyen. A következő fordulóban a zalaiak a listavezető Puskás Akadémia vendége lesz, míg a fővárosi kék-fehérek a kiesés elől menekülő Nyíregyházát látja majd vendégül.