Az OTP Bank Liga NB1 27. fordulójának zárómérkőzését rendezték meg Kecskeméten, ahol a KTE együttese fogadta a Puskás Akadémiát. A KTE egy fájó kupabúcsú után volt túl, mivel egygólos előnyük ellenére is vereséget szenvedtek a másodosztály éllovasának számító Nyíregyháza ellen, így most a bajnokságban szerettek volna javítani, míg a Puskás szeretett volna zárkózni a dobogóhoz.

fotó: Kecskeméti TE
A mérkőzés második percében helyzetbe került a KTE, ekkor Horváth Krisztofer lövése kerülte el nem sokkal a Puskás kapuját. A folytatásban egy-egy lehetőség mindkét oldalon, ám mind Leoni, mind Corbu Marius lövése jócskán elkerüte a kaput.
A 28. percben Puljic adott középre a szélről, amely Luciano Slagveert meg is találta, ám az ő lövésébe vetette bele magát Katona.
Kettő perccel később megszerezte a vezetést a Kecskemét: Nagy Olivér harcolt egy nagyot a labdáért, majd középre lőtt, amelyre érkezett Pálinkás Gergő, akiv közelről a léc alá bombázott. (1-0)

fotó: Kecskeméti Online
A félidő hajrájában tovább nőhetett volna a hazaiak előnye, Horváth Krisztofer passza után megint csak Pálinkás került helyzetbe, de eléggé rosszul találta el a labdát, így maradt az 1-0-ás kecskeméti előny.

fotó: Nemzeti Sport
A második félidőben nagyon sokáig nem történt semmi érdekes, egy-két veszélyesebb megindulás ugyan volt, de semmi komolyról nem lehetett beszámolni.
A 75. percben egy sarokrúgást követően jött össze a Puskás Akadémia egyenlítése: Jonathan Levi balról ívelt középre, és a nagy lendülettel érkező Golla a léc segítségével egyenlíteni tudott. (1-1)
10 perccel később jött a második felcsúti gól is: ezúttal Maceiras volt az előkészítő, aki remekül megtalálta Nagy Zsoltot a 16-oson belül, a magyar válogatott játékos átvette a labdát, majd jobbal a jobb felsőbe lőtt. (1-2)

fotó: Nemzeti Sport
A hajrában Pécsi Árminnak és a csapatnak is kellett figyelnie, hiszen kishíján egyenlített az ellenfél. Végül maradt a 2-1, Puskás javára.
OTP Bank Liga NB1, 27. forduló
Kecskeméti TE – Puskás Akadémia FC 1-2 (1-0)
Kecskemét, Szektói Stadion, 3358 néző
Vezette: Bognár Tamás (Georgiou Theodoros, Huszár Balázs)
Kecskemét: Varga B. – Szabó A. (Szendrei, 88.), Belényesi, Katona L. – Leoni (Zeke, 88.), Vágó, Helmich (Meskhi, 88.), Nagy O. (Lukács, 78.) – Derekas (Zsótér, 65.), Pálinkás, Horváth K.
Vezetőedző: Szabó István
Puskás: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. (Markgráf, 94.) – Batik, Plsek – Corbu (Bévárdi, 81.), Levi (Nissila, 80.), Slagveer (Brandon, a szünetben) – Puljic (Colley, 55.)
Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerzők: Pálinkás (30. perc) illetve Golla (75. perc), Nagy Zs. (86. perc)
A Kecskemét együttese maradt a 9. helyen, míg a Puskás Akadémia feljött a tabella 4. helyére.