Fordulatos meccsen játszott döntetlent egymással az FTC és az ETO – Ferencvárosi TC – ETO FC Győr 2-2 (0-1)

Ferencváros – ETO bajnoki mérkőzéssel zárult múlthét vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 22. fordulójának hétvégi programja. A két csapat már hétközben találkozott egymással a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, akkor hosszabbítás után a fővárosi zöld-fehérek jutottak tovább a sorozat negyeddöntőjébe, tehát a győriek vélhetően revansra készültek Borbély Balázs tanítványai.

fotó: Sportfotók

A Ferencváros próbálta dominálni az első perceket, ám a 11. percben az ETO szerzett vezetést: Stefulj beadása után Ben Romdhane fejelte ki a labdát, majd a lecsorgót a felfutó Marku gyűjtötte be, aki nem sokat teketóriázott és 21 méterről, kapásból hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba. (0-1)

A 25. percben újabb győri lehetőség, ezúttal Marku elől rúgták ki a labdát, de Ouro 30 méterről célba vette a jobb alsó sarkot, de a jobb kapufáról kifelé pattant a labda. Nyolc perccel később jött az első komolyabb lehetősége a Fradinak, Cirkovic elé került a labda, aki kapásból a kapufát találta telibe, majd az ismétlése már nem sikerült jóra.

A félidő vége előtt nem sokkal Ramírez véletlenül Bumbához fejelte a labdát, de még maga a győriek játékosa is meglepődött, hiszen a kaputól 12 méterre nem tudott gólt szerezni. Nem sokkal később véget ért az első félidő, amelynek a végén egygólos ETO-vezetést mutatott az eredményjelző.

fotó: Sportfotók

Alig kezdődött a második félidő, és már is kétgólos előnnyel ment az ETO: Cissé szabálytalankodott a 16-oson belül Benboualival, amiért Bogár Gergő játékvezető 11-est ítélt. A labda mögé a sértett állt oda, aki nagyon higgadtan a bal alsó sarokba lőtt. A 24 esztendős algériai támadónak ez volt az idei bajnokságban. (0-2)

Az 58. percben Gavric 19 méteres lövését tolta ki Gróf Dávid, majd Vitális Milán került nem sokkal később lövőhelyzetbe, de nem volt elég pontos a kapuval szemben érkezve a győriek középpályása. A 64. percben Traoré ívelt középre balról, amelyet Pesic lőtt a kapu mellé, majd öt perccel később Traoré éles szögből lőtt kapura, de Petras szögletre ütötte a játékszert.

A 75. percben könnyen eldönthette volna a mérkőzést az ETO, Stefulj lőtt 14 méterről, amelyet Gróf védeni tudott, ám a labda visszapattant Stefuljhoz, de nem tudta lekezelni a labdát, pedig akár három társát is helyzetbe hozhatta volna.

A Fradi magasabb fokozatra kapcsolt, a 78. percben Pesic centerezésére Joseph érkezett, aki néhány lépésről a felsőlécet találta telibe, majd nem sokkal később szépített az FTC: a 80. percben Pesic emelt kapura 17-18 méterről, amelybe még belekapott Petras, de a labda így is bekerült a kapuba. (1-2)

A 84. percben már egalizált a Ferencváros csapata: Keita vette észre a jobb szélen beinduló Tóth Alexet, aki az alapvonalról centerezett középre, és az érkező Saldanha 2-3 méterről lőtt a kapuba. A 25 esztendős brazil támadónak ez volt a 7. bajnoki gólja. (2-2)

fotó: Sportfotók

A hét perces hosszabbításban kétszer is meccslabdája volt a győrieknek, ám Krpic sem lábbal, sem fejjel nem volt elég pontos, így maradt a 2-2-s döntetlen.


OTP Bank Liga NB1, 22. forduló

Ferencvárosi TC – ETO FC Győr 2-2 (0-1)

Budapest, Groupama Aréna, 8773 néző

Vezette: Bogár Gergő (Kóbor Péter, Garai Péter)

Ferencváros: Gróf – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Ramírez (Kehinde, 56.) – Romao (Keita, 56.), Tóth A. – Cirkovic (Joseph, 69.), Ben Romdhane (Pesic, 46.), Zachariassen (Traoré, 56.) – Saldanha

Vezetőedző: Robbie Keane

ETO: Petras – Marku (Bitri, 87.), Heitor, Szépe, Stefulj – Ouro, Szahli (Tóth R., 46.) – Gavric (Krpic, 70.), Vitális, Bumba (Diarra, 87.) – Benbouali (Njie, 66.)

Vezetőedző: Borbély Balázs

Gólszerzők: Pesic (79. perc), Saldanha (84. perc) illetve Marku (11. perc), Benbouali (48. perc – 11-esből)


A Ferencváros ezzel a döntetlennel egy pontot faragott a hátrányából a listavezető Puskás Akadémiával szemben, míg az ETO megerősítette magát a 6. helyen. A következő fordulóban a Fradi a kieső helyen álló DVSC-hez látogat, míg az ETO a másik újonc Nyíregyháza vendége lesz majd.