Május 9. (péntek) 20:00 ETO FC Győr-Fehérvár

Egyre nagyobb bajban a Fehérvár, amely egyelőre Tímár Krisztiánnal is nyeretlen és csak egy ponttal áll a vonal felett.
Ellenfelük a vidéki rivális és egyben tavasszal 13 meccs óta veretlen ETO FC Győr lesz, így egyáltalán nem vár könnyű feladat a székesfehérváriakra.
A Rába-partiak egy újabb győzelemmel még közelebb kerülhetnének az európai kupaszerepléshez, sőt, ha nyernek és az MTK pontot veszít, akkor biztossá válhat, hogy a győriek nyáron a Konferencia-liga selejtezőjében indulhatnak.
Borbély Balázs együttese jelenleg 49 ponttal a negyedik, míg az MTK 43-al az ötödik. Ősszel 3-1-re, tavasszal 1-0-ra nyert az ETO.
Tipp: 2-0
Május 10. (szombat) 14:30 PAFC-DVSC

Felcsútra látogat a kiesés ellen menekülő és jelenleg a vonal alatt található Debrecen. A hajdúságiaknak három meccsük maradt megőrizni élvonalbeli tagságukat, viszont a TOP3-ból két csapattal is találkoznak ez idő alatt és papíron a legnehezebb meccs vár rájuk májusban.
A felcsútiak a ferencvárosi pontszerzéssel még életben tartották reményeiket matematikailag a bajnoki címre, de nem saját kezükben van a sorsuk.
Ősszel a felcsútiak nyertek 1-0-ra, tavasszal pedig 2-1-re győzte le a Debrecent Hornyák Zsolt együttese.
Tipp: 1-0
Május 10. (szombat) 17:45 MTK Budapest-Kecskeméti TE

Az MTK Budapest rosszabb formájával kiszállhat az európai kupaszereplésért való küzdelemből, ha nem tudja megszakítani rossz sorozatát.
A Kecskemét már 10 bajnoki óta nyeretlen, jelenleg hét pont választja el őket a bennmaradástól, így ha nyernének sem biztos, hogy a forduló végén matematikailag marad esélyük a bennmaradásra.
A lila-fehérek utoljára pont az MTK-t tudták megverni, akkor 5-0-ra nyertek, ősszel viszont 3-1-es MTK-siker született a Hungária Körúton.
Tipp: 2-2
Május 10. (szombat) 19:30 Paksi FC-Ferencvárosi TC

A kupadöntő előtt a bajnokságban találkozik egymással a Paks és a Ferencváros.
A tolnaiak mindössze egyszer kaptak ki a tavasz során, jelenleg a 3. helyen állnak öt ponttal lemaradva a Ferencváros mögött, az európai kupaindulás pedig már bebiztosított számukra.
A Ferencváros utoljára még a Viktoria Plzen ellen vesztett tétmeccset, azóta 13 mérkőzés óta nem talált legyőzőre Robbie Keane együttese, most azonban az a Paks következik, amely a legutóbbi három egymás elleni mérkőzésükön egyaránt nyert: tavaly a kupadöntőben 2-0-ra, idén 3-1-re és 2-0-ra.
Ha a Paks nyerni tud, akkor mégkiélezettebb lehet a bajnoki hajrá, ha azonban az FTC megnyeri ezt a mérkőzését és a felcsútiak kikapnak a Debrecentől, akkor karnyújtásnyira kerülhet a bajnoki cím a fővárosiaknak.
Tipp: 1-1
Május 11. (vasárnap) 13:00 Zalaegerszeg-Újpest

Debütál Damir Krznar az Újpest kispadján, a horvát szakember első NB I-es meccsére készül, míg a másik oldalon két hete mondhatta el ezt magáról a zalaiak új mestere, Mihalecz István.
A ZTE nem nyert és nem is kapott még ki az új vezetőedző kinevezése óta, a Kecskemét és a Diósgyőr ellen is döntetlent értek el, azonban a vonal felett mindössze egy ponttal állnak.
Az Újpest az ETO elleni vereség után megvált Bartosz Grzelaktól, így az utolsó három fordulóban már új tréner irányítja a 7. helyen álló lilákat.
Ősszel az Újpest 2-0-ra nyert a ZTE Arénában, a kék-fehérek februárban egy hajrábeli fordítással visszavágtak a Megyeri úton.
Tipp: 1-1
Május 11. (vasárnap) 15:30 Nyíregyháza Spartacus FC-Diósgyőri VTK

Keleti rangadóval zárul a 31. forduló, a Nyíregyháza a Diósgyőrt fogadja.
Szabó Istvánnal 4 meccs alatt 7 pontot gyűjtött a Nyíregyháza, bár ebből főleg a KTE elleni pontvesztést sajnálhatják a nyírségiek, így továbbra is nagyon közel állnak a kieséshez a szabolcsiak, igaz ezzel közel sincsenek egyedül.
A DVTK tavasza továbbra is pocsék, ráadásul idegenben utoljára Győrben tavaly decemberben tudtak bajnokit nyerni. Az már biztos, hogy a Diósgyőr jövőre is az OTP Bank Liga mezőnyének tagja lesz és még halvány matematikai esély mutatkozik a negyedik helyre, de nagy valószínűséggel a középmezőnyben végeznek a miskolciak.
A párosításban idén vendégsikerek születtek, előbb 2-0-ra nyert a DVTK Nyíregyházán, Miskolcon viszont a vendégek arattak 2-1-es sikert.
Tipp: 1-0