A Fizz Liga NB1-re készülő Zalaegerszegi TE csütörtökön késő délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolták a brazil élvonalbeli bajnokságban szereplő Ceará Sporting Club szélső támadóját, Joao Victort. A 21 esztendős brazil futballista egy 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá a kék-fehér zalai klubbal, ahol majd a 70-es mezszámot fogja viselni.

fotó: Zalaegerszegi TE
,,Nemcsak gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot, hanem azon leszek, hogy látványos, szép játékkal szerezzek örömet a szurkolóknak. Egy új fejezet kezdődik most számomra és eredményes időszakot szeretnék eltölteni a klubnál, meghatározó játékosa lenni a csapatnak. Őszintén remélem, hogy szép pillanatokkal szolgálhatok majd, amelyekre a zalaegerszegi publikum emlékezhet.” – nyilatkozta a zalaegerszegiek új brazil igazolása, Joao Victor.
Joao Victor Vieira Ferreira Sousa a brazil első osztályban szereplő Ceará Sporting Club utánpótlás rendszerében pallérozódott és az élvonalbeli debütálása is náluk történt.
Később, 2023-ban egy fél szezont kölcsönben szerepelt a japán FC Osaka együttesénél, az elmúlt években már a felnőtt és az U20-as csapat között ingázva, Joao összesen 21 mérkőzést játszott a fiatalok közt, ezalatt öt góllal és egyy gólpasszal segítette a társakat, az első csapatban pedig 19 alkalommal kapott helyet, ott szintén egy asszisztig jutott.

fotó: Zalaegerszegi TE
,,Nagy büszkeséggel köszöntjük Joao Victort, aki fiatal brazil tehetségként érkezett hozzánk. Minőséget, gyorsaságot és kreativitást hoz a támadósorba. Bízunk benne, hogy gyorsan beilleszkedik majd, és játéka nem csak eredményes, de szórakoztató is lesz, amely a szurkolók számára is örömet okoz.” – tette hozzá Andrés Jornet, a Zalaegerszegi TE sportért felelős elnöke.
Joao Victor a pálya mindkét szélén otthonosan mozog, ugyanis a preferált jobb mellett, a fiatal támadó a bal lábát is előszeretettel használja. Alacsony súlyponttal rendelkező, gyors játékos, aki nem fél felvenni az egy az egy elleni párharcokat, dinamikát visz a támadójátékba és képes kreativitásával zűrzavart okozni az ellenfél védelmi vonalában.