
2024.02.14. (péntek) 20:00 óra
FEHÉRVÁR FC – ETO FC GYŐR
Két vidéki rivális találkozik egymással a péntek esti nyitómérkőzésen.
A Fehérvár valószínűleg már a Svédországba tartó Csongvai Áron nélkül fogadja az ETO-t, amely eddig veretlen 2024-ben. Mindez a Fehérvárról nem mondható el, Pető Tamás csapata a PAFC legyőzése után Pakson kapott ki, így a 7. helyről várja a folytatást.
Az ETO Pakson döntetlennel kezdte az évet, majd 3-0-ra legyőzték az Újpestet, így kiválóan indult az év Győrben. Egy fehérvári győzelem esetén megelőzhetik riválisukat egy ponttal a tabellán és feljöhetnek a 7. helyre.
A két csapat őszi meccsén az ETO 3-1-re nyert a Fehérvár ellen. A Vidi 2018-ban átadott stadionjában azonban most először vizitálnak a Rába-partiak, utoljára még 2014 augusztusában játszottak Székesfehérváron, akkor 3-2-re a hazaiak nyertek.
Tipp: 1-2
2024.02.15. (szombat) 14:30 óra
KECSKEMÉTI TE – MTK BUDAPEST
Gera Zoltán Kecskemétje az utóbbi mérkőzéseken kezd magára találni, hiszen 6 mérkőzés óta nem kapott ki az OTP Bank Ligában, de így is sereghajtó. Az MTK azonban csak egy pontot szerzett eddig tavasszal, ráadásul gólt még nem lőtt Horváth Dávid együttese. A Kecskemét ráadásul nem kapott gólt még tavasszal.
A két csapat legutóbbi meccsét 3-1-re nyerte az MTK, többek között azon a mérkőzésen irányította utoljára Szabó István tétmeccsen a Kecskemétet. A Széktói Stadionban 2023 decemberében találkoztak a felek, akkor Nemanja Antonov büntetőivel 2-1-re nyert az MTK.
Tipp: 0-0

2024.02.15. (szombat) 17:00 óra
DVTK – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
Keleti rangadón fogadja a DVTK a Nyíregyházát. Mindkét csapat jobb évkezdésről álmodott, hiszen a Diósgyőr az Újpest ellen döntetlent játszott, Zalaegerszegen pedig kikapott, így lecsúsztak a dobogóról, míg a Nyíregyháza kikapott Debrecenben és nem tudott nyerni a Kecskemét ellen sem, így a kiesőzónába kerültek.
A hangulatra biztosan nem lesz panasz, a DVTK-nak a 3. hely, míg a Nyíregyházának a bennmaradás miatt is kulcsfontosságú rangadó lesz a szombati. Ősszel a Diósgyőr Edomwonyi és Gera góljaival 2-0-ra nyert Nyíregyházán, míg a két csapat az NB II-ben kétszer találkozott eddig a 2018-ban átadott DVTK Stadionban: 2021-ben gólgazdag meccsen 4-2-re, egy év múlva 2-0-ra nyert a Diósgyőr.
Tipp: 2-0

2024.02.15. (szombat) 19:30 óra
DVSC – PUSKÁS AKADÉMIA FC
A tavasz eddigi egyetlen százszázalékos csapata a listavezetőt fogadja. A Debrecen a Nyíregyháza és az MTK ellen is két góllal nyert, ezzel pedig elmozdult a kiesőzónából. A kiesőhelyre kerülő Nyíregyházával 19 pontjuk van, így teljesen nem nyugodhatnak meg Nestor El Maestróék.
A PAFC nem kezdte jól az évet, hiszen Fehérváron vereséget szenvedtek, de a Ferencváros legyőzésével ismét az élre ugrottak és jelenleg két pont az előnyük a címvédővel szemben.
Tavaly Debrecenben Szécsi góljával a DVSC nyert 1-0-ra, ősszel viszont Golla találata felcsúti győzelmet ért.
Tipp: 1-1

2024.02.16. (vasárnap) 15:30 óra
ÚJPEST FC – ZTE FC
Megtorpant az Újpest a tavaszi rajton, Bartosz Grzelak csapata ugyanis a diósgyőri döntetlen után tükörsimán kikapott Győrben. Ebből a pofonból állnának fel a lila-fehérek az első hazai mérkőzésükön 2025-ben, ahol a formába lendülő Zalaegerszeget látják vendégül.
A ZTE kecskeméti vereségével úgy nézett ki, hogy nagy bajba kerülhet, viszont a Ferencváros elleni döntetlen és a Diósgyőr legyőzése 4 pontot hozott a konyhára, mellyel egy ponttal megelőzik a 11. helyen álló Nyíregyházát. A héten Almási László személyében új támadóval is bővült a zalai keret.
Sokáig nem ment a Szuszában a Zalaegerszegnek, a széria azonban tavaly áprilisban megtört egy 5-1-es vendégsikerrel. Ősszel azonban a fővárosiak örülhettek, ugyanis Brodic és Ljujic góljaival 2-0-ra nyert a ZTE Arénában az Újpest.
Tipp: 1-2

2024.02.16. (vasárnap) 18:00 óra
FERENCVÁROSI TC – PAKSI FC
Két Plzen-meccs között kell gyűjtögetnie a pontokat a címvédő Ferencvárosnak. Robbie Keane két döntetlennel és egy vereséggel rajtolt az NB I-ben és két pontos hátrányban vannak a fővárosiak az első helyhez képest.
A Paks ezzel szemben egy döntetlennel kezdte az évet az ETO ellen, majd legyőzte a Fehérvárt, idegenben azonban először játszik 2025-ben tétmérkőzést.
Októberben pont a Paks vette el a Ferencváros veretlenségét az NB I-ben, akkor 3-1-re nyert Bognár György csapata. A Groupama Arénában tavaly tavasszal találkoztak, akkor Traoré góljával 1-0-ra nyert a Ferencváros.
A két csapat legutóbbi két tétmeccsén azonban rendre kétgólos paksi győzelmek születtek, ráadásul három éve emlékezetes meccsen 3-0-ra nyert az Üllői úton a Paks. Ádám Martin és Haraszti Zsolt akkor betalált.
Tipp: 1-1
