Egygólos előnnyel utazott Rigába a Kecskemét – Riga FC – Kecskeméti TE (Konferencia-liga)

A hajrában kapott gól miatt csak egygólos előnnyel lép pályára a lett Riga FC vendégeként a Kecskemét a Konferencia-liga-selejtező második fordulójának csütörtök esti visszavágóján, amely nehéznek ígérkezik a magyar bajnoki ezüstérmes számára.

A Bács-Kiskun vármegyei együttes múlt csütörtökön kiegyenlített összecsapást játszott balti riválisával a Széktói Stadionban, ennek ellenére kevésen múlt, hogy nem 2-0-ra, „csak” 2-1-re nyert. A gól nélküli első félidő után ugyanis büntetőből került előnybe a kecskeméti csapat, amely aztán a 85. percben megduplázta előnyét, ám az ellenfél egy perccel később szépített. Az egygólos hátrány pedig hazai közönség előtt nem tűnik ledolgozhatatlannak a rigaiak számára, akik listavezetőként vasárnap a vendég Daugavpils 3-0-s legyőzésével készültek fel a Kl-selejtező visszavágójára.


A Kecskemétnek az első meccsen elért győzelem volt az első sikere az európai kupaporondon, előzőleg 12 évvel ezelőtt a Magyar Kupa győzteseként szerepelt az Európa-liga selejtezőjében, amelyből veretlenül esett ki a kazah Aktobéval szemben. A 2011/2012-es idényben ugyanis a hazai 1-1 után gól nélküli döntetlent játszott vendégként, ez pedig az idegenben szerzett gól miatt a kazahoknak kedvezett. Mostanra a párharcokban nincs jelentősége a vendégként elért találatoknak, így ezúttal biztosan nem ez lesz a döntő.
A lila-fehér együttes így története során először juthat tovább egy európai kupapárharcból Rigában, ahova kipihenten utazhat el, az OTP Bank Liga hétvégi első fordulójában ugyanis nem kellett még pályára lépnie, mert a bajnoki címvédő és a Kl-selejtezőben szintén érdekelt Ferencváros elleni rangadóját elhalasztották.
A rigai összecsapás csütörtökön 17 órakor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti. A továbbjutó a következő körben a holland Twente és a svéd Hammarby csatájának győztesével találkozik. A múlt csütörtöki első mérkőzést a vendéglátó Twente nyerte 1-0-ra.

Forrás: www.mti.hu