Egy sarkazós góllal nyert otthon a Vidi – Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC 1-0 (1-0)

Fejér vármegyei rangadóval folytatódott a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 18. fordulója, azaz összecsapott egymással a Fehérvár FC és a listavezető Puskás Akadémia FC. Mindkét csapat próbálta megerősíteni a keretét, a Vidi leginkább a támadósorba és védelembe igazolt, de ugyanez elmondható a felcsútiakról is.

fotó: Nemzeti Sport

Lendületesebben kezdte az összecsapást a piros-kék mezes fehérvári alakulat, az 1. percben Pető Milán lövése ment a kapu fölé. Bő tíz perccel később már előnybe került Pető Tamás legénysége: Stefanelli ment el a balszélen majd középre passzolt Katona Mátyásnak, aki egy védő szorításában is helyzetbe került és sarokkal juttatta a labdát a kapuba. (1-0)

A Puskás Akadémia első komoly helyzete a 27. percben érkezett, amikor is Favorov 25 méterről fölé lőtt egy szabadrúgást.

A 39. percben Pető szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd 20 méterről a kapu mellé tüzelt. Egy perccel később már a túloldalon veszélyeztettek, Colley fejelt két védő gyűrűjében a kapu mellé. Újabb helyzet már nem volt az első félidőben, így 1-0-ra a hazaiak vezettek 45 percnyi játék után.

fotó: MTI

A fordulást követően fehérvári helyzet jött rögtön, Milicevic centerezése után Stefanelli pörgetett kapura, amelyet Pécsi Ármin magabiztosan megfogott. Az 51. percben Levi szabadrúgását követően Nagy Zsolt fejelt kapura, amelyet Dala Martin tolt ki.

A 63. percben Levi ugratta ki remek ütemben Nagy Zsoltot, aki 14 méterről a bal alsóba lőtt, azonban a VAR-vizsgálat után kiderült, hogy az akció elején, Colley fejesénél a csatár lesen tartózkodott, így érvénytelen lett a találat, szabadrúgással jöhetett a Fehérvár.

A hajrában nagy mezőnymunka jellemezte a két csapatot, a Puskás Akadémia nagyon kitámadott az egyenlítés érdekében. A végén Nissila távolról próbálkozott, de méterekkel célt tévesztett. A Vidi remekül őrizte az előnyét a lefújásig, így otthon tartotta a három pontot.


OTP Bank Liga NB1, 18. forduló

Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC 1-0 (1-0)

Székesfehérvár, Sóstói Aréna, 2315 néző

Vezette: Pintér Csaba (Tóth II. Vencel, Ország Péter)

Fehérvár: Dala – Huszti, Csongvai, Serafimov – Holender, Szabó B. (Simut, 79.), Melnyik, Milicevic – Pető M. (Kalmár, 61.), Katona M. (Kovács M., 61.), Stefanelli (Bedi, 86.)

Vezetőedző: Pető Tamás

Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf – Szolnoki, Nissila (Fameyeh, 85.) – Soisalo (Vékony, 73.), Levi, Nagy Zs. – Colley (Mondovics, 84.)

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerzők: Katona M. (13. perc)


Ennek a nagyon fontos győzelemnek köszönhetően a Fehérvár FC megerősítette a pozícióját a tabellán, míg a Puskás Akadémia vasárnap estig biztosan listavezető marad.