Diósgyőr – Ferencváros mérkőzéssel zárult múlthét vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 25. fordulójának hétvégi programja. A legutóbbi fordulóban a DVTK egy gól nélküli döntetlent játszott a Fehérvárral, míg a Fradi otthon győzte le négy góllal a Kecskemétet. A DVTK Stadionban több mint 10 ezer néző tekintette meg a helyszínen a hétvégi bajnoki mérkőzést.

fotó: Sportfotók
Nagy küzdelem jellemezte a találkozó első húsz percét, az első komolyabb lehetőség a zöld-fehérek előtt adódott a 20. percben, amikor is Civic balról érkező beadását Pesic közelről, becsúszva tett kapura, ám a kapujából jól kimozduló Odyntsov zárta a szöget és lábbal hárított.
A 24. percben nagy fordulat következett a mérkőzésen, hiszen emberhátrányba került a Ferencváros: az ímént említett Civic néhány perccel korábban egy felesleges kezezésért kapta meg az első sárga lapját, majd a 24. minutumban is feslegesen lépett rá Acolatse bal bokájára, amiért Bogár Gergő második sárga lappal kiállította a Fradi bosnyák válogatott balhátvédjét.
A 30. percben Gartenmann nagy bedobása után Vallejo szabálytalankodott Varga Barnabással szemben a 16-oson belül, a játékvezető pedig 11-est adott a vendégeknek. A labda mögé végül a sértett állt oda, aki a kapu jobb oldalába lőtt. A 30 esztendős támadónak ez volt a 10. gólja a bajnokságban. (0-1)
A büntetőt Varga Barnabás és Pesic is szerette volna elvégezni, amely miatt egy kicsit összekapott a két játékos, majd végül utóbbit elrángatták a helyszínről, sőt, nem sokkal később Robbie Keane lecserélte a szerb támadót, helyére Adama Traoré érkezett a pályára.
A 33. percben gyorsan jöhetett volna a miskolci csapat egyenlítése, ám Pozeg Vancas közeli kísérletét bravúrral tolta szögletre Dibusz Dénes. Hét perccel később összejött az egyenlítés a Diósgyőrnek: Szakos Bence lövése levágódott egy vendég védőről, de a labda éppen Pozeg Vancas elé került, a szlovén játékos pedig öt méterről a kapu bal oldalába lőtt. (1-1)
Az első játékrészben több lehetőség már nem volt, így 1-1-es eredménnyel fordulhattak a csapatok a második felvonásra.

fotó: Sportfotók
Az 51. percben Skribek Alen kapura lőtt egy szabadrúgást, amelyet Dibusz ütött ki, majd a kipattanót Sanicanin tette kapura, de az utolsó pillanatban Makreckis blokkolni tudott, így szöglettel jöhettek a diósgyőriek. Öt perccel később Maiga szerzett labdát a középpályán, majd remekül indította Varga Barnabást, aki egy kissé kiszorított szögből lőtt, de csak az oldalhálót találta telibe.
A 63. percben Rakonjac sarokkal tette le a labdát Pozeg Vancasnak, aki 12 méterről lőtt, a labda pedig Cisséről vágódott a jobb kapufa mellé. A 77. percben jött a meccs utolsó lehetősége, ekkor Pozeg Vancas emelt Skribek elé, aki kapásból lőtt a kapu mellé.
A hátralévő idő jobbára mezőnyjátékkal telt, így végül be kell érnie mindkét csapatnak az egy-egy ponttal.
OTP Bank Liga NB1, 25. forduló
Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC 1-1 (1-1)
Miskolc, DVTK Stadion, 10 344 néző
Vezette: Bogár Gergő (Georgiou Theodoros, Garai Péter)
DVTK: Odyntsov – Szakos (Gera D., 80.), Lund, Bárdos, Sanicacnin – Vallejo, Holdampf (Tiehi, 80.) – Acolatse (Jurek, 80.), Skribek, Pozeg Vancas (Benkő, 88.) – Rakonjac (Edomwonyi, 72.)
Vezetőedző: Valdas Dambrauskas
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo (Szalai G., 55.) – Maiga, Keita (Júlio Romao, 72.) – Pesic (Traoré, 33.), Tóth A., Civic – Varga B. (Saldanha, 72.)
Vezetőedző: Robbie Keane
Gólszerzők: Pozeg Vancas (41. perc) illetve Varga B. (32. perc – 11-esből)
Kiállítva: Civic (24. perc – Ferencváros)
Ezzel a döntetlennel egyik csapat sem jutott feljebb, tehát a DVTK maradt a 6. helyen, míg a Ferencváros továbbra is a 2. helyen, lemaradásuk pedig már négy pont az éllovas Puskás Akadémiával szemben. A következő fordulóban a Diósgyőr keleti rangadót fog játszani a DVSC otthonában, míg a Fradi hazai környezetben látja majd vendégül az ősi rivális Újpestet.