Dejan Stankovic: ,,Ma három pontot veszítettünk, de nem a bajnokságot” – 4 pontosra nőtt a hátránya a Ferencvárosnak a Pakssal szemben

Fordulatos és izgalmas összecsapást hozott a Paks és a Ferencváros találkozása a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén, amelynek végén Bognár György tanítványai örülhettek, mivel 2023. április 8. után ismételten 3-2-re múlták fölül a fővárosi zöld-fehéreket hazai pályán az atomvárosiak.

fotó: MTI / Vasvári Tamás

A találkozót követően Bognár György és Dejan Stankovic értékelte a látottakat.


Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője: „Abszolút reális volt a győzelmünk, sőt, lehetett volna nagyobb arányú is. Akár két góllal is nyerhettünk volna. Jól működött a csapatjátékunk, de volt időszak, amikor a Fradi beszorított minket. Nem tudtuk elöl megtartani a labdát, ez azért hiba volt a mérkőzésen, viszont az össz’ játékkép alapján jobbak voltunk. Hahn János sérülése miatt korán változtatnunk kellett, pedig addig a Ferencváros tizenhatosánál tartottuk a labdát. Szabó Bálint állt be a csatárunk helyett, viszont ő középpályás, vele ezt nehezebb játszani. A lényeg, hogy a harmincnégy szerzett ponttal már kijelenthető, bent maradtunk. A Fradi még nem! Úgy gondolom, a feszültséget az okozta, hogy a Fradi játékosok jó képességű játékosok, akik nem tudják azt a helyzetet elviselni, mikor vezet az ellenfél, és esetleg jobban is játszik. Semmi revans nem volt bennem, bennünk, pusztán szerettük volna megnyerni a mérkőzést. Nagyon ritka egy ilyen jó sorozat, amiben most vagyunk, ezt meg kell becsülnünk, de még nincs vége a szezonnak. Klubunk hosszú ideje bizonyítja már, kiváló filozófiája működőképes.”

fotó: Paksi FC

Dejan Stankovic, a Ferencvárosi TC vezetőedzője:

„Semmit nem szeretnék mondani a kiállításról. Ha minősíteném a bíráskodást, kaphatnék öt-hat meccset. Értékeljék maguk a játékvezetést, a játékosokat, akár engem is. Most ez a helyzet. Ma három pontot veszítettünk, de nem a bajnokságot. Nem játszottunk rosszul, sok lehetőségünk volt. Az megnehezítette a helyzetünket, hogy az ellenfél rögtön az első szögletéből betalált. Utána voltak hibáink, például az a passz, szerencsétlen labda volt, de nem hibáztatom a játékosokat. Kettő nullás hátrányban egy olyan csapat ellen, mint a Paks, nagyon nehéz. Lett volna lehetőségünk még az első félidőben szépíteni, a másodikban pedig jó ritmusba kerültünk, ám a gólunk után a piros lap nagyban befolyásolta a mérkőzés kimenetelét.”

fotó: Nemzeti Sport / Török Attila


Sikerének köszönhetően megerősítette a tabellán elfoglalt első helyét a Paks, így a következő forduló eredményeitől függetlenül biztossá vált, hogy az élen telelhetnek Böde Dánielék, míg a Ferencvárosnál folytatódik a hetek óta tartó rosszabb széria.

A következő fordulóban a Paksra újabb rangadó vár, mivel a tabella harmadik helyén álló Fehérvár FC-hez látogatnak majd Bognár Györgyék, míg a Fradi hazai pályán zárja az évet a Zalaegerszeg ellen, ám előtte csütörtökön sorsdöntő mérkőzés vár Dibusz Dénesékre az Európa Konferencia-Liga csoportkörében, ahol az olasz Fiorentina érkezik hozzájuk a Groupama Arénába.