Élet-halál csata várt a DVSC-re és a Fehérvárra a debreceni Nagyerdei Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 22. fordulójában. A hajdúságiak ugyan két győzelemmel kezdték az idei évet, de ezt követően két vereség következett a számukra, míg a Vidi is győzelemmel kezdte a tavaszt, majd zsinórban három bajnokin alulmaradtak Pető Tamás tanítványai, akik még versenyben vannak a MOL Magyar Kupában is, hiszen nem olyan régen búcsúztatták a sorozat nyolcaddöntőjében a másodosztályú Gyirmót csapatát.

fotó: Nemzeti Sport
Bár a fekete mezes DVSC birtokolta többet a labdát az első percekben, így is a Fehérvár került előnybe: a 8. percben Malinov kapitális hibát követett el azzal, hogy rosszul passzolt hátra utolsó emberként egy labdát, amelyre Saponjic csapott le, majd a szerb támadó egy az egyben kicselezte a kapujából kimozduló Hegyi Krisztiánt, és az üres kapuba lőtt. Malinov még próbálta menteni a menthetőt, de végül nem sikerült a bolgár középpályásnak tisztáznia Saponjic elől. (0-1)
A 13. percben Dzsudzsák Balázs bal oldali szögletét követően Maurides csúsztatott kapura, de egy vendég játékosról levágódott a labda, majd tisztázni tudtak a védők. Hét perccel később Dala Martin is hibázott, miután Mauridesnek adott egy ajándék labdát, ám a brazil támadó nem tudott élni a könnyű lehetőséggel, miután Dala hárított, ezzel is javítva a hibáját.
A 24. percben Dzsudzsák eresztett el egy távoli lövést, amelyet magabiztosan fogott Dala, majd egy perccel később ismét a Loki csapatkapitánya volt a főszereplő, de ezúttal már az előkészítésben jeleskedett, de Maurides a kapu fölé csúsztatott.
Az első félidő hajrájában Domingues kapott jó labdát a baloldalon, majd egy-két cselt követően centerezett Szuhodovszki Somának, ám a középpályás rosszul találta el a labdát, így azt könnyedén fogta Dala Martin. Nem sokkal később a játékvezető véget vetett az első félidőnek, a Fehérvár egygólos előnnyel mehetett a szünetre.

fotó: Nemzeti Sport
Két debreceni lehetőség vezette fel a játékrészt, előbb Huszti mentett nagyot Domingues elől, majd Castegren puskázott el egy helyzetet.
Az 53. percben már kétgólos volt a Fehérvár előnye: Stefanelli sarokkal tette tovább a beinduló Szabó Bálintnak, aki balról élesen a kapu elé lőtt, érkezett középen Katona Mátyás, aki közvetlen közelről a hálóba lőtt. A 25 esztendős középpályásnak ez volt a 4. gólja a bajnokságban. (0-2)
Gyorsan jött a szépitő gól a DVSC részéről: a 59. percben Holender röviden gurított hátra egy labdát, amelyre Domingues lecsapott, megkerülte egy szép csellel Dalát, és az üresen maradt kapuba lőtt. A 24 esztendős francia középpályásnak ez volt a 9. gólja az idei szezonban. (1-2)
Az utolsó 20-30 percben egyértelműen a debreceni csapat diktálta a tempót, míg a Vidi nagyon beszorult a saját kapuja elé. Előbb a csereként beszállt Bárány Donát fejelt a fehérvári kapus kezébe, majd a kapu mellé, végül Vajda Botond beadásával gyűlt meg Dala baja. A túloldalon Kalmár Zsolt távoli szabadrúgása nem okozott komolyabb gondot Hegyinek.
Ezután Maurides percei következtek, előbb a fejesét védte könnyedén Dala, majd nem sokkal később már sarokkal próbálkozott a brazil támadó, de ezúttal célt tévesztett. Ezután Djurasek vágott magasan a léc fölé egy lecsorgó labdát.
A hátralévő időben mindent megtett az egyenlítésért a DVSC, de a Fehérvár jól állta a sarat, így Pető Tamás legénysége 2-1-es győzelmet aratott a Nagyerdei Stadionban, amely még nagyon sokat érhet majd a későbbiekben.
OTP Bank Liga NB1, 22. forduló
Debreceni VSC – Fehérvár FC 1-2 (0-1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4744 néző
Vezette: Vad II István (Szécsényi István, Horváth Zoltán)
DVSC: Hegyi – Castegren (Szécsi, 80.), Lang, Hofmann, Vajda – Malinov (Kocsis D., 60.), Domingues – Szűcs T. (Djurasek, 60.), Szuhodovszki (Bárány D., 46.), Dzsudzsák – Maurides
Vezetőedző: Nestor El Maestro
Fehérvár: Dala – Huszti, Bedi (Stefanelli, 46.), Spandler, Petrov, Holender – Melnyik, Szabó B. (Sekularac, 91.) – Milicevic, Katona M. (Pető, 70.) – Saponjic (Kalmár Zs., 58.)
Vezetőedző: Pető Tamás
Gólszerzők: Domingues (59. perc) illetve Saponjic (8. perc), Katona M. (53. perc)
A Fehérvár ezzel a sikerrel megerősítette a 8. helyét a táblázaton, míg a DVSC továbbra is a kiesést jelentő 11. helyet foglalja el, hátránya mostmár 5 pont a bennmaradást érő 10. helyezett Nyíregyházával szemben. A következő fordulóban a fehérváriak a szintén a kiesés elől menekülő Kecskemét otthonába látogatnak, míg a Loki ismét hazai környezetben bizonyíthat, ezúttal majd a Ferencváros ellen.