A napokban interjút adott az M4 Sportnak Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, amelyben a magyar futball legkülönbözőbb részeiről beszélt, köztük a magyar válogatottról, az NB1-ről és NB2-ről, valamint a Bozsik Programról szót ejtett a 72 esztendős sportvezető.

fotó: MLSZ
A magyar futball fejlődése az elmúlt években
,,A kormány invesztíciója nélkül, amit az elmúlt tizenöt évben megcsináltunk, nem tartanánk itt. Megújult a magyar futball teljes infrastruktúrája, mert nemcsak az NB1-es, NB2-es stadionok lettek megújítva, hanem országszerte sok kis- és nagyméretű pálya épült meg. Ez tette lehetővé, hogy míg korábban ötvenezer igazolt játékos volt, mostanra háromszázezerre emelkedjen ez a szám, és olyan érdeklődés legyen a Bozsik-tornák iránt, mint amilyen van. A nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest még el vagyunk maradva, de nem lehet elvitatni, hogy emelkedett az NB1 színvonala. A válogatott pedig jó úton jár ahhoz, hogy hosszútávon is sikeres legyen.„
További teendők a magyar futballal kapcsolatosan
,,A felnőtt férfi labdarúgással csak részben lehetünk elégedettek, mert még mindig kevés a magyar fiatal a pályán. A pályára lépő játékosok hatvan százaléka ugyan magyar, ez emelkedett, de ez azoknak a kluboknak köszönhető, ahol szinte csak magyarok játszanak. Itt mindenképpen tervezünk változást. Az NB2-ben továbbra is kettő U20-as játékosnak kell játszania, de az NB1-ben szeretnénk, ha nem csak egy félidőt játszana az U21-es játékos, hanem kilencven percet. Úgy gondolom, hogy ma is ülnek a kispadon, vagy oda sem jutnak, olyan fiatalok, akik elérik a pályán lévő külföldi játékosok szintjét. Egy olyan szabályozás kialakításán gondolkodunk, amely biztosítaná, hogy jó színvonalú külföldiek érkezzenek a magyar klubokba, de ilyenre csak az EU-n kívüli országok vonatkozásában van lehetőség. Nagyon jó folyamat, hogy minden nagyobb európai bajnokságban van már magyar játékos, a Bundesligában vagy a Premier League-ben többen is, ezt kell tovább erősíteni, akkor lehet nagyon erős a magyar válogatott. De láthatjuk, hogy olyan kiváló játékosok, mint például Nagy Zsolt is rendre megállják a helyüket az NB1-ből a magyar válogatottban.”

fotó: Sportfotók
Az NB1 lebonyolítása
,,Nem szeretünk gyakran változtatni, ezért hoztuk azt a határozatot annak idején, hogy ötévente változtatunk, ha szükséges. Úgy tűnik, a 12 csapatos NB1 és 16 csapatos NB2 változatlan formában megmarad. A lebonyolítás vonatkozásában gondolkodunk azon, hogy az NB1 11. helyezettje és az NB2 második helyezettje osztályozót játsszon, de nincs még végleges döntés. Sokan panaszkodnak, hogy túl sok a két kieső a 12 csapatos létszámhoz képest, ezért az együttesek nagyon óvatosak, ezért nem játszanak fiatal játékosok, ezt a nyomást próbáljuk csökkenteni. Meglátjuk, ez lesz-e a végleges döntés, és ha ez lesz, az milyen eredményt hoz. Az elnökség hamarosan foglalkozik ezzel a kérdéssel.”
A MOL Magyar Kupa lebonyolítása
,,Nem ez a leglényegesebb, de hétvégére tesszük a MOL Magyar Kupa döntőjét, nem szerdára. Több javaslatot is vizsgálunk még, de még nincs döntés.”

fotó: Nemzeti Sport
A szurkolók viselkedése a stadionokban
,,Vannak tabuk az UEFA-nál és a FIFA-nál, ilyen a rasszizmus és a pirotechnika. Ha ez előfordul, akkor jó esetben súlyos pénzbüntetés, rossz esetben pedig szektor- vagy teljes stadionbezárás. Ha megfigyeljük azokat, akik a rendbontásokat okozzák, töredéke az összes szurkolónak, maximum néhány emberről van szó. Azért lépünk fel ellenük, hogy védjük annak a több tízezer szurkolónak az érdekét, akik a helyszínen szeretnék élvezni a meccset. Emlékezzenek a 2013-as Magyarország – Románia VB-selejtezőre, melyet nagy várakozás előzött meg, de a FIFA szabályainak megszegése miatt helyszíni nézők nélkül kellett megrendezni. Nem lehet megsérteni ezeket a szabályokat, vagy pedig nem veszünk részt ezeken a versenysorozatokon, nincs más út. A többség érdekét tartom szem előtt.”
A teljes interjút itt tudjátok megtekinteni:
forrás: https://www.youtube.com/watch?v=7UWv_Vz7V4o
Csányi Sándornak idén áprilisban jár le az elnöki mandátuma az MLSZ-nél. Az interjúban kijelentette, ha a következő öt éves ciklusra ismét megválasztják őt, akkor szíves örömmel elvállalja az elnöki pozíciót.