Botka Endre a téli váltásról: ,,Az edző arra hivatkozott, hogy nem tudta, mennyi idő van még hátra és ezt nem tudtam elfogadni”

A hétfői napon hivatalossá vált, hogy nyolc évet követően távozik a labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Ferencvárosi TC csapatától a 30 esztendős magyar válogatott jobbhátvéd, Botka Endre, aki a szintén NB1-es Kecskeméthez került a szezon végéig kölcsönbe.

fotó: Kecskeméti TE

,,Stresszes volt az elmúlt néhány nap, elég sok minden történt. kezdte Botka Endre az M4 Sportnak adott interjúját.Nyolc évig mindennap egy helyre jártam, most egy teljesen más közegbe kerültem. Minden stressz kijött belőlem, viszont az edzés után azt éreztem, hogy minden a helyére került. Egy olyan játékos vagyok, hogy összesen három klubban játszottam eddig, nem vagyok egy nagy vándor, ezért nem vagyok hozzászokva, hogy új csapathoz kerülök, ez okozta a stresszt.”

A rutinos hátvéd elmondta, hogy már a tavaly nyári edzőtáborban megfogalmazódott benne a klubváltás, mert az FTC akkori vezetőedzőjétől, Pascal Jansentől nem kapta meg azt a bizalmat, amelyre neki szüksége lett volna. Elmondása szerint nehéz volt meghozni ezt a döntést.

,,Az év folyamán ez többször be is bizonyosodott, a fő töréspont az Anderlecht elleni meccs volt, ott éreztem, hogy milyen rossz teljesítményre vagyok képes, ha nincs meg az a bizalom, ami nekem nagyon fontos. Utána volt a Nice elleni becserélés. Nem is az fájt, hogy tíz másodpercre küldtek be, hanem, az, hogy az edző arra hivatkozott, hogy nem tudta, mennyi idő van még hátra – ezt nem tudtam elfogadni, és akkor már biztos voltam benne, hogy váltani kell. Nagyon sokat gondolkoztam rajta, de ahhoz, hogy ez jól tudjon működni és ne alakuljon át egy rossz szájízre, meg kellett ezt lépni. Azért is, hogy mentálisan visszaépítsem magam, érezzem, hogy fontos vagyok, hogy folyamatosan játszom, mert ezzel a váltással azt is próbálom éreztetni, hogy én még szeretnék futballozni, bőven van bennem, nem érzem azt, hogy idős vagyok, sőt, vannak olyan játékosok, akik ilyenkor nyernek komoly címeket. Fizikálisan és mentálisan is jó állapotban vagyok, de játszanom kell.

fotó: Kecskeméti TE

Botka Endre hozzátette, hogy az elmúlt időszakban megjelent hírekkel ellentétben még egy másfél van hátra a szerződéséből a Ferencvárosnál, így nyáron visszatér a zöld-fehérhez, ahol mostantól Robbie Keane irányítja a csapatot. A védő szerint az ír szakember tűnt jelenleg a legjobb megoldásnak.

,,Most jött egy edzőváltás, de addigra én ezt már elhatároztam, addigra meg is egyeztünk, ha én a szavamat adom, akkor az úgy is van. Nem akartam, hogy ez befolyásolja a döntésemet, plusz nem vagyok biztos benne, hogy abban az állapotban én a Fradi segítségére lettem volna. Eddigre már teljesen eldöntöttem, plusz volt egy rizikófaktor, hogy meg lehet-e győzni őt. Nagyon sok Fradi-edzővel úgy indult a kapcsolatom, hogy mindig nekem kellett meggyőznöm. Például az, hogy az Európa-Bajnokságon szerepeltem, nem előny, hanem hátrány volt egyiküknél, mert nem voltam ott az alapozás első percétől kezdve.

Botka Endre követően arról beszélt, hogy miért éppen a Kecskemétre esett a választása.

„Nem akartam teljesen elszakadni a Fraditól, ezért kapóra jött a kölcsönlehetőség. Másrészt nem kellett elköltöznöm otthonról, 2014-ben pedig szerepeltem már Kecskeméten. Gera Zoltán óriási szerepet játszott abban, hogy ide jöjjek. Ő hívott legelőször, akkor még nem is gondolkoztam abban, hogy Kecskemétre szerződjek, de a pozitívumokkal hamar meggyőzött.

A 30-szoros magyar válogatott védő zárásként beszélt a nemzeti együttesről is beszélt.

„Marco Rossi az elmúlt fél évben úgy szavazott nekem bizalmat, hogy nem biztos, hogy megérdemeltem, hiszen nem játszottam annyit. Persze amikor pályára küldött, próbáltam meghálálni, viszont elmondta, ahhoz, hogy a VB-re vezető úton is részt vehessek, játszanom kell.”

fotó: Kecskeméti TE