BL-meccs Kövesden, pályán a Paks: a héten elkezdődik a 2024-25-ös nemzetközi kupaszezon

Július 9-én, kedden kezdődik a 2024-25-ös európai kupaszezon, ahol 4 NB I-es csapat érdekelt, de rajtuk kívül több légiósunknak is drukkolhatunk a szezonban, van olyan NB I-es csapat, amely ellenfélre vár ebből a körből, nem utolsó sorban pedig több nemzetközi meccsnek is otthont ad Magyarország tavalyhoz hasonlóan, ahol Bl-selejtezőtől kezdve EKL-nyolcaddöntőig voltak Gyirmóton, Kispesten és Mezőkövesden is összecsapások. Ezúttal az első selejtezőkör programját mutatjuk, hogy mely mérkőzéseket érdemes figyelni. A nemzetközi kupaszezon július 9-én a Panavezys (lett)-HJK Helsinki (finn) selejtezővel indul és 2025. május 31-én Münchenben, a BL-döntővel zárul.

Július 9. (kedd)

20:00 TNS-Decic

A walesi bajnok a montenegróival találkozik. Főleg a Ferencváros-szurkolóknak érdemes figyelemmel követni ezt a mérkőzést, ugyanis a magyar bajnok ennek a párharcnak a győztesével csap össze 2 hét múlva a BL-selejtezők második fordulójában.

Június 10. (szerda)

20:00 Klaksvík-Differdange

A feröeri kiscsapat tavaly csodát vitt véghez a Bl-selejtezőkben és egészen az EKL csoportköréig jutott. Az idei szezont a luxemburgi Differdange ellen kezdik meg, ahol magyar érdekeltség is van, hiszen a feröeriek kapusedzője Turi Géza, aki egy éve volt, hogy ha kényszerből is, de pályára lépett a bajnokságban.

20:45 Dynamo Minsk-Pyunik Yerevan

Alapvetően a külsősöket lehet nem hozza lázba a fehérorosz és az örmény bajnok ütközete egy Eb-elődöntő napján, azonban a találkozót Mezőkövesden rendezik majd, így magyar stadion ad otthont ennek a Bl-selejtezőnek. Fehéroroszországra ugyanis továbbra vonatkozik a szankció, miszerint zárt kapuk mögött, semleges helyszínen játszhatnak válogatottjaik és klubcsapataik pályaválasztóként. Ukrajna és Izrael szintén albérletben szerepel, utóbbi többször játszott már magyar stadionban "hazai pályán", míg Oroszország továbbra sem vehet részt UEFA-eseményeken.

Július 11. (csütörtök)

19:00 Paksi FC-Corvinul Hunedoara

A Paks a román másodosztályú Hunedoara ellen tér vissza a nemzetközi kupaporondra és kezdi meg szereplését az Európa-liga selejtezőjében. A tolnai alakulat az egyetlen NB I-es csapat, amely ebben a két hétben tétmeccset vív. Az odavágót csütörtökön Pakson, 19 órától rendezik.

20:00 Torpedo Zhodino-Milsami

Egy fehérorosz és egy moldáv együttes összecsapását rendezik meg csütörtökön Szombathelyen, az UEFA hivatalos oldala szerint ugyanis a Király Sportcentrum ad otthont a találkozónak.

Összességében ugyan egy NB I-es csapat érdekelt a héten, mégis lesz Magyarországon egy BL, egy El és egy EKL-selejtező is.

Július 16. (kedd):

21:00 Decic-TNS

Egy hét múlva dől el, hogy a montenegrói vagy a walesi bajnok vár majd a Ferencvárosra a BL-selejtezők második körében. Egyelőre a többi három NB I-es gárda egyaránt konkrét ellenfeleket kapott az El-ben és az EKL-ben is.

Július 17. (szerda):

19:00 Differdange-Klaksvík

Turi Gézával a szakmai stábban vág neki bő egy hét múlva a luxemburgi visszavágónak a KÍ Klaksvík.

Július 18. (csütörtök):

20:00 Hunedoara-Paks

A Paks idegenben vívja a visszavágót az El-selejtezők első körében. Kiesés esetén az AEK Larnaca, továbbjutás esetén a Rijeka vár Bognár Györgyékre.